Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901

20 Nekünk, magyaroknak, a magyar nemzeti szellemet kell először ápolni, hogy ez fészkelje be magát a gyermek szivébe, ettől ittasodjék meg lelke. Tősgyökeres, kristálytiszta magyar nyelven szívja magába azt a fogyatékosságaiban is kedves tulajdonságokat, a melyekről ránk ismer a világ, hogy magyarok vagyunk. Ezeket a tulajdonokat fordításokból nem lehet elsajátítani. Ne is zavarjuk hát a magyar, ifjú lelkének nemzeti irányban való kibontakozását idegenből hozott eszmékkel. Első sorban ismerje meg népünk szellemi kincseit. Ha ezen a szellemen táplálkozva megerősödött, akkor már bátran adhatunk kezébe idegen szellemű könyvet is; ne féltsük, nem lesz belőle világpolgár, hanem szívvel, lélekkel magyar. Kezdjük hát az olvastatást a mi népünk jellemvonásait feltüntető könyvekkel. Sajnosan tapasztaljuk, hogy igen sokan kikerülnek a középiskolákból és a legnagyobb közömbösséggel viseltetnek mese- és népdalgyűjteményeink iránt. Jóformán azt sem tudják, hogy minő czélra szolgálnak ezek a sok fáradsággal egybeállított munkák. Más országokban jobban megbecsülik a nemzeti szellem megnyilatkozását. Mi, tanárok, érezzük legjobban az idegenből vett olvasmányok káros hatását. Azok miatt kell annyit csiszolgatnunk a stílus botlásait. Pedig milyen egyszerűen ki lehetne ezeket a hibákat kerülni. Ott vannak például Benedek Elek „Magyar mese- és mondavilág"-ának kötetei, mennyi eredeti, zamatos magyar kifejezést tanulhat azokból az olvasó. Itt csak a gyermeki lélek lehet az irányadó, mely olyan, mint a méhecske, minden virágkehelyből gyűjt egy kis virágport, dc olyan is, mint a viasz, minden benyomás iránt fogékony. Miért kelljen hát neki előbb az angolból fordított indiánus mesék hőseinek makogását hallania, miért ismerje meg előbb az őserdők lakosait és csak azután a mi agyafúrt székelyeinket és eredeti palóczainkat. Itt legyünk soviniszták! Öntsük először a magyar szellemet, a magyar faj szeretetét a tanulók lelkébe! Ebből azonban nein az következik, hogy idegen nemzetek történetéről ne olvasson az ifjúság. Mert a hazaszeretet példái, bármely népnél fordulnak is elő, nem arra valók, hogy mi is az ő hazájokért lelkesedjünk, hanem hogy a hős példákon lelkesedve, mi is hasonló érzelemre gyuladjunk saját hazánk iránt. Erre a czélra az orosz Skobeleff hőstette ép úgy alkalmas, mint Leonidas, Regulus vagy Zrínyi hősies önfeláldozása. Ép oly kevéssé baj, ha a magyar gyermek megismeri a sváb paraszt jelle-