Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901
21 mét, sőt kell is, hogy megismerje, még pedig nemcsak azét, hanem minden népét. Baj csak az volna, ha nem ismertetnénk meg előbb a magyar földdel, a magyar fajjal. A vázolt szomorú állapot nem a jelenre, hanem a közel múltra vonatkozik. Ifjúsági irodalmunk az utolsó két évtized alatt örvendetesen fellendült. Igen tekintélyes azon írók száma, a kik dicséretre méltó munkásságot fejtettek ki ezen a téren. Hogy csak néhányat említsek, ott van Gaal Mózes, a ki tömérdek munkával gazdagította ifjúsági irodalmunkat, ott van Rákosi Jenő a Kis Kelemen történetével, Jakab Ödön a Két imposztor-ral, Radó Vilmos gróf Benyovszky Móriczával, Tábori Róbert a Hajdukirálylyal, Platz Bonifácz dr. Utazás a természetben czímű munkájával, Jászai Rezső dr. Útirajzaival stb. Ott vannak a Stampfel, Wodianer, Ráth Mór és a Szent-István-Társulat kiadásában megjelenő Ifjúsági Könyvtárak és az Eggenberger-féle ifjúsági iratok. És a mi különösen a hazafias irányú ifjúsági munkákat illeti, van-e, a ki nem ismerné a Hazafias Könyvtárt, Donászy Toldi Miklósát, Tóth Sándor Erdély nagyasszonyát, Kincs István Kurucz históriáit, Csánki Dezsőnek Mátyás korát ismertető rajzait és ismét Gaal Mózesnek Balassa vitézét, hun és magyar mondáit stb. Ezen a téren az örvendetes haladást tagadni nem lehet. Hála Istennek, elmúltak azok az idők, a midőn csakugyan nem adhattunk más ifjúsági munkát tanítványaink kezébe, mint a Hoffmann- és Schmidt-féle iratokat. Nem is panaszkodunk tovább, jelenleg nincs már annyira elárasztva ifjúsági irodalmunk idegen elemekkel, mint eddig volt. Az idegen szellemi termékek behatolásának ellensúlyozására czéloz az uj tanterv is, mely ifjúsági irodalmunknak nemzeti irányban való műveléséről gondoskodik. Az eszme megvalósítását közoktatási kormányunk vette kezébe és úgy rendelkezett, hogy a tanulókban az olvasási hajlamot meggyökereztessük és az ifjú második természetévé tegyük. Wlassits Gyula vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter az 1901. évi július hó 4-én saját hivatali helyiségébe tanácskozásra hívta nevelésügyünk és ifjúsági irodalmunk művelőinek színét-javát. A tárgyalás mozgatópontja az a kérdés volt, hogy miként lehetne a magyar ifjúsági irodalmat egészében, de kiváltképen az iskolai ifjúsági könyvtárakat az oda nem való selejtes, vagy épen káros irodalmi termékektől megóvni és megszabadítani. A paedagogusok abból az elvből kiindulva, hogy a gyermeknek még a legjobb olvasmány is épen csakhogy elég jó, szigorú, hivatalos bírálatot hangoztattak és a rossznak talált munkák indexbe tételét sürgették. A jelenvolt ifjúsági