Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

81 De a derűre ború következett. Alig kerültek a nagy és örökké becses alkotások a törvény lapjaira, már is köröskörül pusztító lángot s vihart idézett elő a felszított nemzetiségi gyűlölet. S ebben az egyenetlen, de annál nagyobbszerü küzdelemben névtelen hőseink nagyobb erélylyel küzdöttek, mint Leonidas és társai vagy Teli szabadsághősei, nagyobb elszántsággal, mint Hannibal veteránjai Zámánál, amazonjaink is hősebbek voltak, mint a dán Ságák vagy az orosz nők Silisztriánál. Itt egy egész nemzet küzdött a létfentartás ösztönével és szenvedélyével; gyilkolt és izzadt, éhezett és fázott, lelkesült és meghalt, de . . . föltámadt és él! A földből, mely magába itta a vértanúk és szabadsághősök vérét; a földből, melyet egy egész nemzedék könye áztatott, melyre a bánkódó nemzeti Géniusz könyét sírta, ki kellett kelnie az 1848-ban elültetett szabadság nemes fájának. Nehéz küzdelmek árán bár, de Európa bámulatára Deák Ferencz, a haza bölcse, a béke olajágával áll a nemzet és a fejedelem közé. Nemzet és fejedelem végre megértették egymást. Az 1867-iki királykoronázással vége lett minden egyenetlenségnek. Azóta halad és virul a haza bölcs uralkodás dicsőségében, ragyogó királyi korona védőszárnyai alatt. És haladni fog és virulni fog időtlen-időkig, ha magyarnak marad a magyar. Édes hazám reménye, magyar ifjúság, szeresd a hazát, szeresd a királyt! Meríts lelkesedést a mult dicsőségéből, erőt a mult küzdelmeiből, hazaszeretetet a ragyogó példákból. Dobbanjon meg ifjú szived a haza oltáránál, áldozz érte mindent, élj és halj a magyar hazáért! Mert a föld, melyen bölcsöd ringott, melyben őseid csontjai porladoznak — a te hazád. A föld, melyen először dobbant meg ifjú szived a szent lelkesedés hevével; melyre anyád könye hullott, ha szived megsebezve vérzett — a te hazád. A napsugár, mely arany kalászt érlel s életet fakaszt, a játszi délibáb, a fenyvesek zúgása, a patakok csobogása, a vízesések harsogása a te hazád földjét teszi oly széppé s oly ellenállhatatlanná. Ez a szent hant tartja fogva a magyart. Ez a szent göröngy nem ereszt bennünket tovább. Hazám ifjúsága — szeressük e szép hazát! Szeressük az első magyart, a királyt! Fogadjuk meg ez ünnepélyes pillanatban, hogy Villám ha csattog, szélvész zúg zokogva S hullám felett a hon hajója ing ; A nemzet bizton szembeszáll a vészszel, Mit őseink építettek nem lesz puszta rom: Megvédjük híven karral, szívvel, észszel, S ha kell vérünkkel, mint őseink egykoron ! Éljen a magyar haza! Éljen a magyar király! 5