Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1897
18 állapotával rokonnak találja, úgy érzi, hogy mellette álldogálva, az a bús szomszédság jól esik neki, bánatos szivét megvigasztalja. Említettem, hogy maga az esztetikai élvezet megkívánja tőlünk, hogy az egész külvilágot alanyiságunkba olvaszszuk, vagy viszont az érzéki benyomásokból keletkezett képeinket a természet tárgyaival hozzuk vonatkozásba. Mindkettő meglehetősen bonyolult lelkimunkásság. Szenvedélyeink, vágyaink, reményeink, félelmünk, szeretetünk mindnyájan szolgálatukba fogadják a képzeletet és kötelelességévé teszik, hogy az őket foglalkoztató tárgyakról eleven, szines képeket rajzoljon. Ezt a tisztet a kapott parancshoz képest luven betölti a képzelet, csakhogy munkájában hol jótékony, hol veszedelmes hatalomnak bizonyul. Mert például a szenvedélyek uralma alatt szerzett képek már oly hatalmat gyakorolnak az emberre, hogy kivülök nem birunk egyébbel foglalkozni, mindenben csak azokat látjuk. Bele vegyülnek minden észrevételünkbe, akarva nem akarva feltaláljuk őket még a legeltérőbb tárgyakban is. Ránk nézve ilyenkor az egész világ nem egyéb, mint visszhangja lelkünk erős szenvedélyének, hű másolata a bennünk rejlő képnek. Szenvedélyének hevében az ember az egész világon csak azt látja, a mit szeret, a mit óhajt, a mitől fél, vagy a mit gyűlöl. De csak eddig emelkedhetnek a szerelmében csalódott, összetört szív fájdalmának panaszos kitörései, ez a határ, melyen a képzeletnek átcsapni már nem szabad, mert ha átcsap, rögtön hallucinációba esik, elveszti a tárgyat és helyette egyedül a képet látja. A szenvedélynek ez a foka pedig az őrültség kezdete. Itt már föladja tisztét a képzelet és nem szolgálja tovább esztetikai élvezetünket. Látjuk tehát, hogy a képzelet munkájához az értelemnek is hozzá kell járulni. Az értelem számára pedig a birálói szerep van föntartva, mely azután ebből a tisztéből kifolyólag elvet minden hamis színt, elitéi minden erőltetett egybevetést és megsemmisíti az olyan csalóka képeket, a melyek hasonlatosak a lázbeteg hajmeresztő vízióihoz, vagy a melyek a tárgyakat eredeti jellemökből kivetkőztetik. Bármilyen szeszélyes harag, vagy pajkos jókedv űzze a képzeletet, az értelem az esztetikai élvezet érdekében megköveteli tőle, hogyha elszomorít, ha felvidít, mindig csak oly izgalmat okozzon, azt a boldog ittasságot nyújtsa, a melylyel nem jár a józanság elvesztése. Ilyenek a szenvedély képei, melyek hol boldogságunkat, hol szerencsétlenségünket festik, természetesen mindig nagyítva. Mert az értelem megengedi, hogy a képzelet lelkünk gyönyörűségére édes csalódásban ringasson. Elhitesse velünk, hogy a viruló természet tarka színpompájában szemeink elbájolására készített panorama, hogy az erdei kimondhatatlan nesz, a
