Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig nél megmaradnak legalább a nevelés legnagyobb segédeszközei, míg a puha neveléssel megrontott gyermekekben nem marad más, mint romlottságuk, gonoszságuk, vad és érzéki önzésük. Valóban ez egy az értelmi, erkölcsi és testi megsemmisüléssel. Nem lelhető itt csak puha gyávaság, melyből természetszerűleg sarjadzik elő minden gonosz, minden gyalázat s minden erkölcsi nyomorúság. Részvétemben sokszor hasonlítottam ilyeneket a liatal fákhoz, melyeket gonosz talaj mérges nedvekkel táplált, gyöngéd virágokhoz, melyeket kártékony szellők értek, s melyek természetes illata a rothadás és halál szagává változott. Ily gyermek nevelése egy új teremtést igényel. A természetet nemcsak megjavítani, hanem újraalkotni kell. Csodás vállalkozás! Idő, következetes együttműködés, türelem, állhatatosság és intelligentia kell ehhez oly mértékben, minőben ritkán találhatni együtt s még ekkor is Istennek különös kegyelme nélkül alig mehetni valamire. A megújulás e csodáját csak a mindenható és végtelen irgalmú természetfölötti Erő viheti végbe. Reményem is csak az első szent áldozás előtt van; utánna sohasem. A régi idők bölcse bizonyára valódi isteni sugallat folytán mondta a következő tanokat, melyeket a szülők lelkébe óhajtanék vésni: »Aki szereti fiát, folyvást fenyíték alatt tartja, hogy végtére öröme legyen benne és ne kopogtasson felebarátjai ajtain.« (Eccl. XXX. 1.) »Vannak íiaid ? oktasd őket, és hajtsd meg őket gyermekségöktől.« (Eccl. VII. 25.) »Ki a vesszőt kíméli, fiát gyűlöli ; aki pedig szereti azt, szüntelen oktatja.« (Prov. XIII. 24.) »Fenyítsd fiadat, ne essél kétségbe ; de megöléséig el ne ragadtasd magadat.« (Prov. XIX. 18.) »A délezeg ló keménynyé válik, és a magára hagyott fiú vakmerővé leszen.« (Eccl. XXX. 8.) »Kényeztesd csak fiadat, majd félned kell tőle • játszál vele, majd megszomorít téged.« (Eccl. XXX. 9.) »Ne nevetgélj vele, nehogy megbánjad, és végre elvássanak fogaid.« (Eccl. XXX. 10.) »Ne adj hatalmat neki ifjúságában, és légy figyelmes gondolkozására.« (Eccl. XXX. 11.) »Hajtsd meg nyakát ifjúságában, és egyengesd oldalait, míg gyermek, netalán megátalkodván, ne higyjen neked, mi lelkednek fájdalmára leszen.« (Eccl. XXX. 12.)