Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig ijesztőbb hibáknak kell bennök az ifjúság iránt buzgalmat, szeretetet, sőt azt mondom, tiszteletet kelteniök. Ha jól megfigyelik a dolgot, látni fogják, hogy a legélénkebb, a leg­rakonczátlanabb gyermekben hibái mellett van valami igaz, eredeti és természetes, mi nagy értékű és teljes figyelmet érdemel. Előrehaladottabb korban fájdalom, még jó tulajdonainkon is van valami mesterkéltség, mi változtat azok értékén. A gyermek természettől egyenes és őszinte ; nincs rajta semmi mesterkélt, semmi cziczoma; néha, igaz, s panaszkodnak is miatta, semmire sincs tekintettel. Részemről e miatt nem nagyon panasz­kodom, mert majdnem minden esetben úgy találtam, hogy a gyermek e hibája is affectált tartózkodás nélkül, irigység nélkül s természetes önzése daczára önmagára való aggódó vagy okos körültekintés és érdekelt meg­gondollság nélkül van. Az egyszerűen, fesztelenül és szabadon eljáró gyermek nem tesz ma­gán erőszakot, hogy mesterkélten lépjen fel; s azon drága órákban, me­lyekben a gyermek hozzátok simul, rátok figyelmesen hallgat, csodálkozva láthatjátok, mit én ezerszer tapasztaltam, hogy mennyire méltó a legben­sőbb, a legszebb bizalomra, mily mélyen hatott culturátok e fiatal földbe, s mily könnyen található meg az út szívéhez, hogy rögtön a leg­mélyebb benyomásokat hagyhassátok abban hátra. Sőt gyakran épen a legszilajabb, szinte mondanám a legerőszako­sabb gyermek azok előtt, kik szeretetét meg tudták nyerni, hirtelen elra­gadóan őszinte és igaz, s ha bánni tudunk vele, szívében egyszerre csak mélyen megindító szelídséget, ártatlanságot, derültséget és békességet fe­dezhetünk fel Szándékosan időzöm a gondolatnál, hogy nincs ok nyug­talanságra, bármily durva is a gyermek jelleme, s erősek szenvedélyei, csak ne legyen aljas érzésű, legyen benne egyenesség, kedv, s az igazi érzésnek és vallásos érzületnek csirája. Feneion néhány helyen szól egy gyermekről, kit egy időre rábíztak, ki magát szellemesen, bátran és könnyen tudta megérlelni, de kinek jel­leme a durvaságig erős, szenvedélyei izzók, képzelőereje élénk, önfejűsége fékezhetetlen, s az önuralomhoz értelme gyönge volt. Ha egyszer elragad­tatta magát, nem tudott magához jönni; még annyira sem lehetett vele jutni, hogy hibáját belássa. Hideg vérrel daczolt s a büntetést semmibe sem vette. De épen e hibák keltették Feneionban a gyermek jövője iránt a leg­szebb reményeket. »Hibái, — mondá ő — vérmérsékletéből és korából erednek. Nagy okom van hinni, hogy jó nevelés és érettebb ész e hibákat igazi tehetségekké változtatja át. Bor az, melynek csípőssége erővé vál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom