Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

11 zatából kivehetjük. így (0. VI. II. 180—85.) OdüsszeUszszal ezt a kívánságot mondatja el Nauszikaanak : „Es neked adjon az ég mindent, mit hö szived óhajt, Férjet is és házat, s áldjon meg boldog egyesség Kincsével ! Mert jobb s gyönyörűbb nem létezik annál, Mint ha szerelmes egvességben lakhatnak egyiitt férj Es feleség, gonosz elleneik bujára, barátik Vig örömére ; hanem legjobban kettejük érzi." A családi élet örömei iránt fogékony lélek nyilatkozhatik csak így, mélyből megtudjuk azt is, hogy az emberek jórésze akkor is csak az az ember volt, kit másnak a boldogsága bántott. Ugyancsak ama hőse mondja panaszában (0. IX. 34—36.) hogy legédesebb a haza és a szülök köre, s ezt a legjobb mód sem képes pótolni idegen földön. Az Iliász daliája, Akhilleusz meg így nyilatkozik (IX. 342) : „A derék és okos férfi szereti és szívén hordja nejét" •—- pedig neki magának soha sem volt neje. — Voltak-e gyermekei, még a hagyomány sem említi? De látjuk, hogy nemes szíve kiváló gyengédséggel karolja fel a gyermekeket, szereti őket lelkéből, mit elárul azon hasonlatokkal, melyekben a legszebb családi idylli képeket festi, s gyengéd leírásaiból érezzük, mily benső öröm fogja el lelkét, midőn az ártatlanokat szemléli. így az I. IV. 130. versében olvassuk, hogy Athéné úgy íiztc el Menelaoszról a nyilat, „— — — — — — mint anya űzi A legyet öncsecsemöjétöl, mikor édesen alszik." I. XV. 362—64. Apollón úgy dönté össze az argivok munkáját: „— — — — mint tengerparti homokvárt A játékot űző gyermekese ha összeteremtett, Íjra ledöntögeté pajzánul lába s kezével." Ilikor Akhilleusz látja, hogy Patroklosz könyekot ejt, igy szólítja meg (I. XVI. 7—10.) : „Miért könyezel Patroklosz, mint egy kis leány, aki anyja után szaladva kéri, hogy vegye föl az ölébe, majd megfogja a ruháját és visszatartja a sietöt és könyezöleg néz rá, míg csak föl nem veszi." Az elmúlt gyermekkor képe tárul fel szemei előtt és annak zsibaj a hangzik még füleiben, midőn igy ir (I. V. 406—9.) : „Botor; nem is tudja jól Tüdeusz fia, hogy az nem igen hosszú életű, aki a halhatatlanok ellen harczol; nem is mondják neki térdeinél a gyermekei: papa, papa, mert nem tér vissza a háborúból és a kemény csatából." Szebb családi jelenetet pedig modern íróknál som találunk azon leírásnál, melylyel Hektor búcsúját végzi (VI. 466—502.), s melyet hires festők is már megörökítettek : „Beszéde végeztével fia után nyúlt Hektor, de a gyermek a szépövü dajkája keblére hajlott vissza kiabálva, mert meg-