Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1882

Tanulmány a széptan köréből. X. A SZÉPRŐL ÁLTALÁBAN. Az ember, mint a Teremtőnek a föld összes teremtményei fölé magasított remeke, azon kitüntető tulajdonsággal bir, hogy gon­dolkodik, itél és következtet, s gondolatait képes akár érzéki jegyek­ben, azaz látható irás által, akár hallható hangokban, azaz jelentőség­teljes szavak által kifejezni, kinyilvánítani. O teljes szabadságából ki­folyólag előre meghatározott terv szerint végzi teendőit, s öntudatos működéssel maga kovácsolja szerencséjét. Nagy hatalommal uralkodik a teremtmények fölött. Elméjének mélyreható erejével megfékezi, tőrbe ejti a rengeteg félelmes lakóit, egy csapással földre teríti az erős bérezi fenyőt. Szellemével a föld göröngyein felül-emelkedve ki­kutatja az égi testek bámulatos sajátságait, kiszámítja, mily távolság­' ban áll a nap földünktől, előre megmondja, melyik pillanatban megy a nap elé a hold s hány perczig takarja el fényét, benéz a földnek sötét üregébe, kiaknázza méhét, kikutatja titkait, . . . . s mindezeket saját czéljaira, hasznára és gyönyörködtetésére használja fel. Nem fog­nak ki elméjén a tengerek és folyók bősz hullámai sem; ezeken is jár-kel hajóival; szóval övé az ég és föld, övé az egész világ­egyetem . . . Csak ember tudja és érzi az igaz és jó eszméjének átalakító hatását, csak az emberi lélek élvezi a szellemi és anyagi világban egyaránt nyilatkozó szépet. . . . De az embernek ezen kimagasló tulajdonsága, az elmének ezen felvilágosodottsága csak úgy értékes, csak akkor érdemel tiszte­i*

Next

/
Oldalképek
Tartalom