Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1882

Tanulmány a széptan köréből. X. A SZÉPRŐL ÁLTALÁBAN. Az ember, mint a Teremtőnek a föld összes teremtményei fölé magasított remeke, azon kitüntető tulajdonsággal bir, hogy gondolkodik, itél és következtet, s gondolatait képes akár érzéki jegyekben, azaz látható irás által, akár hallható hangokban, azaz jelentőségteljes szavak által kifejezni, kinyilvánítani. O teljes szabadságából kifolyólag előre meghatározott terv szerint végzi teendőit, s öntudatos működéssel maga kovácsolja szerencséjét. Nagy hatalommal uralkodik a teremtmények fölött. Elméjének mélyreható erejével megfékezi, tőrbe ejti a rengeteg félelmes lakóit, egy csapással földre teríti az erős bérezi fenyőt. Szellemével a föld göröngyein felül-emelkedve kikutatja az égi testek bámulatos sajátságait, kiszámítja, mily távolság' ban áll a nap földünktől, előre megmondja, melyik pillanatban megy a nap elé a hold s hány perczig takarja el fényét, benéz a földnek sötét üregébe, kiaknázza méhét, kikutatja titkait, . . . . s mindezeket saját czéljaira, hasznára és gyönyörködtetésére használja fel. Nem fognak ki elméjén a tengerek és folyók bősz hullámai sem; ezeken is jár-kel hajóival; szóval övé az ég és föld, övé az egész világegyetem . . . Csak ember tudja és érzi az igaz és jó eszméjének átalakító hatását, csak az emberi lélek élvezi a szellemi és anyagi világban egyaránt nyilatkozó szépet. . . . De az embernek ezen kimagasló tulajdonsága, az elmének ezen felvilágosodottsága csak úgy értékes, csak akkor érdemel tisztei*