Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1877
14 iszapból állanak, szürkésszinű finom iszapréteg terül el a szik felületén, melytói az egész talaj már messziről fehérlik, de ha a vizzel sók is jöttek a környező talajból, akkor a viz elpárolgása után só, még pedig legrendesebben sziksó marad vissza a lapályon. Magából a vakszikbó'l nem képződik só, hanem a szomszédos talajból kerül az oda, miből természetesen foly, hogy ha a sórészek a vizzel együtt beszívódnának a talajba, a sziksó-kivirágzás nem következnék be. A sókivirágzás ennélfogva nem lényeges vagyis rendes sajátsága a sziknek, hanem csak a körülményektől függ, tehát mellékes. Vannak használható szikes földek is, ezek azonban nem egyebek, mint jó termőföld-talajok kevés mennyiségű finoman eloszlott vakszikkeverékrészekkel. E szikrészek néha foltok gyanánt mutatkoznak a jó földön, s agyagos göröngyeik kiszáradáskor megfehérednek, melynek oka a szikrészek lefelé húzódása, mikor is az agyag által körülfogott durvább ásványrészek maradnak a göröngy felületén. Szolgáljon itt például egy Fehértó környékén fekvő szikes szántóföld talaja. 41-54 / Fövé ny ég etv e 36-71 \ Hozzá szerves anyagok 4-83 13-51 ^ Porhomok égetve 12-15 \ Szerves anyagok ebben 1-36 44-95 ' Iszapolható finom részek 34-25 \ Ezekhez tartozó szerves és illó részek .... 10-7 100 00 83-11 16-89 A földnemek között figyelmet érdemel a korh any talaj is, inely vizenyős helyeken fordul elő. E talaj ott származik, hol a vizlecsapolások következtében a rétek vagy ilyenféle lapályos helyek kiszáradnak, s lassanként művelés alá kerülnek; minő a hattyas, a tápai-rét és a bodonalji rétföld. Vastagsága, valamint összeállása e talajnak csekély ; nem nagy súlya és laza állapota hátrányára van, habár termőképessége jelentékeny, mely utóbbi jó tulajdonsága a talaj mély szántása, illetőleg forgatása által sokáig fentartható. Az említett talajnemmel többnyire összefüggésben van az u. n. szurkosföld, mely népies elnevezés alatt feketesziaű , zsírfényű és mázolható korhanytalajt értünk. A szurkos föld rendszerint fiatalabb vagy régibb korhanytalaj alatt terül el, mint altalaj, és csak nagy ritkán találhatni felső rétegként. Rendes körülmények között nyaranta összeállási képessége nagy, de a fagy hatása alatt vagy munkálás következtében elporlik. A megejtett vizsgálatok azt mutatják, hogy az ily talaj kátrányos és gyantás vegyületek által áthatott növénykorhadá? egyik terményét képezi. Ilyen szurkos föld fordul elő a Nagyereszkedő és a feketeszéli kut környékén, valamint altalajként, de csak foltosán, a Tisza baloldalán, a Boszorkány-sziget átellenében. Egy feketeszéli szurkos búzaföld talajában következő részeket találtam: 4-. i g I Fövény égetve 39-45 ^ Hozzá szerves anyagok 5-74 13-47 ' Porhomok égetve 11-34 \ Hozzá szerves anyagok 2-13 11-34 ^ Iszapolható finom részek 27-36 \ Szerves és illó szerek 13.98 100-00 78-15 21-85