Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1876

3 fontosabb eseményei előtt hitte magát. Épen így az alchemia is sok művelőt számlált az állásban ép úgy, mint ismeretekben és erényekben kitűnő emberek közül. Másrészt mindkét testvértudomány egyaránt kizsákmányoltatott a legnemtelenebb sarlatanság által is. Mindkettőt úgy tekinthetjük ma már, mint az emberi szellemnek hosszan tartott ábrándozását és ragadós betegségét; de amelyek mégis józanodásra s kigyógyulásra vezettek. Az astrologia eredete visszavihető a legrégibb, csaknem történelem előtti időkig. Az alcheinia azonban sokkal későbbi eredetű ; művelői mégis büszkélkedve fölviszik eredetét egy mesés egyptomi király — Hermes Trismegistos — koráig. Ezen Hermes Trismegistos Plato szerint nem történeti, hanem csak eszményi alak, akit sakál-fejjel a kigyó-bottal — az okosság és uralom jelvényével — rajzoltak az ősegyptomiak. Valószínűleg azonos ezen eszményi alak az egyptomiak Thot istenségével, kit a tudományosság és hatalom nemtője gyanánt tiszteltek; rokon vele a görögök Hermes-e és a rómaiak Mereur-ja is. Hermes Trismegistos-tól nevezték az alchemisták tudományukat hermetikus művészetnek, hermetikának vagy hermeneutikának is. Fölemlítést érdemel még az alchemisták közt később támadt azon hit is, mely szerint Mózes, ennek nővére Mirja v. Mária, sot még szt. János evangelista is az alchemisták közé számítandó; Mózes azért, mert aki az aranyborjút tűzben megégetve megsemmisíteni tudta, annak — szerintök — tudnia kellett aranyat csinálni is; Mirja azért, mert fivérének titkaiba beavatott segéde volt, sőt azt is hitték róla, hogy alchemistikus iratoknak is szerzője volt; ezért a „Mária prophetissa" arcképe nemritkán díszíti a régi alchemistikus iratokat; végre szt. János ev. is oda számíttatott a következő legendái versszak alapján: Inexhaustum fert thesaurum, Qui de virgis fecit aurum, Gremmas de lapidibus, azaz, mint aki a vesszőből aranyat és a kövekből karbunkulusokat tudott csinálni. Eltekintve e mesés leszármaztatástól, az alchemia eredetét a K. u. 3. századnál fölebb vinni nem lehet, mert csakis ezen időből találhatunk történetieknek nevezhető adatokat az alchemia első nyomairól. Amint a testek anyagának szétbonthatóságáról szerzett adatok ismerete mindinkább szélesebb körökben elterjedt; amint látták és tudták az emberek, hogy a merev nyers ércekből bizonyos hozzagokkal való izzítás útján nyújtható fémek állíthatók elő: a szinítéshöz használt hozzagok hatását félreismerve könnyen azon gondolatra jöhettek, hogy ezen hozzag minőségétől függ az előálló fém minősége is s hogy következéskép kell olyan hozzáadandó anyagnak is léteznie, mely a nemtelen ércet is nemes fémmé, aranynyá vagy ezüstté fogja változtatni. Megerősíthette ezen téves reménykedésüket több — a mai korban már egész folyamatában ismeretes, de a régiek előtt egészen megfejthetlen — csodásnak látszó tünemény is, aminők p. o. a rézgálicoldatba mártott vas, mint tudjuk, vörösréz kéreggel boríttatik be, látszólag rézzé változik; a vörösréz horganynyal összeolvasztatván adja az aranyhoz hasonló sárgarezet, mirenynyel pedig az ezüsthöz hasonló öntvényt; a higany réztesttel érintkezésbe hozatván, azt ezüstszínűvé változtatja, sat. Mindezt tudták már a régiek is anélkül, hogy a változásoknak valódi okát is ismerték volna; kétségtelennek tekinthetjük tehát, hogy az ily, alapokában ismeretlen s a csupán látszat után itélőt könnyen félrevezető tapasztalatok szolgáltathattak alapot a tévhit keletkezéséhez és megrögzéséhez annyira,