Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1876

Ajz. alolioTiiisták kora, Vázlat a vegytan történetéből. A tudomány fejlődésének történeti menetét a tanulmány körébe be­keblezni olyképen, mint ezt a bölcsészettannái látjuk, amelynek egyik kiegészítő' részét képezi a bölcsészeti rendszerek története, más tudomány­ágaknál is kívánatosnak bizton mondhatjuk. Nem is érezheti egy szak­tudós sein eléggé kikerekítetteknek, nem elég biztosaknak ismereteit mind­addig, mig az egyes ismeret-adatok keletkezésének, határozódásának ele­meit, tényezőit is kutatásának tárgyává nem tette, mig szaktudományának történetét nem tanulmányozta. De nemcsak a szaktudósra nézve fontos és lényeges kiegészítő rész a tudomány fejlődésének története; nyújt az elég érdekes és tanulságos adatot'a csupán általános műveltségre törekvőnek is. A hazai és világ-történelem ismerete, mi az általános műveltség egyik kelléke , nem pótolhatja a tudományos eló'haladás történetét. S. Humphry Davy „The last days of a Philosopher" című művében mondja: „Alig kelthet valami fájdalmasabb érzést, mint látni az emberi nem hálátlauságát legnagyobb jótévői irányában. A legmesszebbre kiható események szerzői korukban a legtöbbször nem találnak méltánylásra, gyakran kicsinyeltetnek s nem ritkán méltatlanságokat is kénytelenek szenvedni. Kevés figyelemre méltattatik rendesen azon befolyás, melyet az egyes tudományágak fej­lesztői gyakoroltak az emberi nem polgáriasodására; többnyire az állam­férfiaknak, politikusoknak és hadfiaknak jut ki a dicsőségből az oroszlán­rész még ott is, ahol tüzetesebb vizsgálódás után egészen más, elvonultabb foglalkozású egyéniségek ismerhetők fel valódi tényezőknek. Csendben, észrevétlenül hatolt át a szerzett tudomány fénye népről-népre, századról­századra." Ebbe a csendbe kell visszavonulnunk, ezen észrevétlen dolgok­kal kell foglalkoznunk , hogy a hálátlanság vádját magunkról elhárítsuk s hogy magunknak legtisztább élvezetet és alapos okuiást szerezhessünk. Ha pedig ily fölfogás helyes a tudományszakokról általán, kétségte­lenül helyes az s talán még inkább a vegytanról, amely tudományszak nemcsak a szellemi erők fejlődését segítette elő az által, hogy a testek miségébe mélyen betekinteni s a holtnak látszó anyag átalakulásának, hogy úgy mondjam, életének törvényeit megismerni utat mutat; hanem azértis, mert még a népek anyagi jóllétének is oly nagy mértékben tényezőjévé vált. Ez a meggyőződés vezetett, mikor a kínálkozó teret és alkalmat e szerény tanulmány közlésére fölhasználni elhatároztam. Sem az igénybe vehető tér, sem a szabad rendelkezésre állott idő nem engedik meg, hogy a vegytan történetének csak vázlatosan is teljes képét adni szándékom lehessen ; még e részlet is — jól tudom — hiá­nyos és hézagos; de kelthet talán mindemellett érdeklődést a tárgy iránt s vágyat a kiegészítés után főkép azokban, akik a vegytan alapelemeivel megismerkedvén, azt nemcsak úgy tekintik , mint az általános míveltség

Next

/
Oldalképek
Tartalom