Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875

3 ben eseték nem levén, ezt annak lényegétől megkülönböztetni nem tudjak. Minek folytán Isten lényegét nem is nevezhetjük sajátlagos érteményben állagnak, mint azt a teremtett lényeknél teszszük, hiányozván az eseték, melynek alapul szolgálhatna. Isten csak concret érteményben állag és pedig, mivel a föltétes valósággal ellentétben létokát is önmagában birja, per eminentiam állag. Aqu. Tamás, a keresztény philosophia e legfőbb bajnoka nyomán, különbséget teszünk még substantia com pleta és incompleta között. Az utóbbi alatt oly reális lény értendő, mely önmagában is létezhetik ugyan, de hogy sajátszerű természeténél fogva subsistentiája tökéletes legyen, más állag általi kiegészítést szükségei, melylyel egyesülve egy uj, a két alkatrésztől különböző egységes állagot (compositum substantiale) alkot. Ily substantia incompleta az emberi lélek, amennyiben természeténél fogva arra van utalva, hogy a testtel bensőleg egyesülve alkossa az embert, mint teljes specificus lényt. — A substantia completa alatt ellenben oly reális lény értendő, mely nem szorul kiegészítésre, hogy specificus lényt alkothasson, hanem önmagában véve is a species jellegével bir és természetszerűen önmaga által subsistál. Végül azon kérdésre: hányféle az állag? — azt feleljük, hogy kétféle, t. i. anyagi és szellemi. Ugyanis az összes valóság két ellensarkban végződik; az egyik a természet országa, a másik a szellem világa. A természet országát az anyagi dolgok összfoglalata képezi, melyek mint ilyenek télben léteznek és összetettek, továbbá öntudat nélküliek és tevékenységükben a szükségességnek alávetvék. A szellemi világ ellenben az anyagtalan, öntudatos és szabad tevékenységű lények hazája. A szellem fogalma legtökélyesebben van megvalósítva Istenben, mint absolut szellemben ; tökéletlenül azonban az Isten képére teremtett emberi lélekben. Az ember t. i. sem pusztán a természetélet legfőbb koronája, sem az absolut szellemnek véges jelensége, azaz, som materialistice, sem pantheistice nem értelmezendő: hanem áll két egymástól lényegileg különböző, de egy élő egységbe olvadt állagból — anyag és szellemből —, melyek ezen benső egyesülésükben az egy emberi lényeget alkotják. Az ember tehát a valóság mindkét ellentétének kinyomata ; a kapocs, mely a szellem és természet világát összeköti; egy mikrokosmos, mely bizonyos fokban és módon magában egyesíti mindazt, mi a mindenség többi létalakjaiban előfordul. Azért mondja Aqu. Tamás az emberről: „Omnes creaturae mundi quodammodo iuveniuntur in eo." 3. §. Az emberi lélek állagiságát észszerűen nem tagadhatja senki; mert tevékenység tevékeny alany nélkül, mely azt végrehajtja, nem gondolható. Már pedig öntudatunknál fogva közvetlen tudatával bírunk annak, hogy érzünk, gondolkodunk és akarunk, azaz, hogy különféle tevékenys'éget fejtünk ki: kell tehát, hogy létezzék bennünk valamely elv, mely ama tevékenységeknek alapul, alanyul szolgáljon. Ez elutasíthatlan követelménye az emberi észnek, mely természeténél fogva mindenütt okozati összefüggést keres és mindent az okság törvénye szerint törekszik megfejteni. — Itt tehát csak azon kérdés merülhet föl, vájjon mily nemű az emberi lélek állagisága, anyagi-e vagy szellemi? És erre nézve a bölcselők nézetei már eltérnek egymástól. Az egyik fél, melynek jelszava: materialismus, azt valija, hogy az emberi lélek anyagi állag vagyis összetett és tevékenységében a szükségességnek alávetett lény; a másik fél ellenben, melynek jelszava: spiritualismus; azt állítja, hogy az emberi lélek szellemi állag vagyis l*