Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875

26 sejt önmagáról gondoskodik, mi által az egész egyednek fönnállása is eszközöltetik. Az állatban ellenben a sejtek legnagyobb része eredeti sejttermészetét elveszíti ; minek folytán az állati test valamennyi részei egymással a legbensőbb összeköttetésbe lépnek és egyszersmind sok különböző szervre különülnek szét, melyek mindegyikének megvan a maga müködésköre, sajátszerű organikus alakja és relativ önállósága. — Kérdjük inár most, e lényeges különbség miben találja természetes és teljes magyarázatát ? Kétségkívül az állati élettevékenység elvi egységében. Mert ha fölteszszük, hogy az állatban két életelv van — egy vegetatív és egy sensitiv, — melyek egymástól realiter különböznek: meg nem fejthető, hogy az elsőnek plastice alakító tevékenysége által, miért nem keletkezik pusztán növényi-, hanem inkább állati szervezet, mely mint ilyen sokkal magasabban áll, mint a puszta vegetabilis szervezet. Ezen tünemény csak az által magyarázható meg, hogy az állat vegetatív és sensitiv erői ugyanazon egy életelvben gyökereznek, és éppen azért, mivel ezen elv a sensitiv életnek is alapja, bir az állati vegetatio aina, a növény vegetatiójától különböző sajátszeiüséggel. Ezek után lássuk most az embert. — Az ember, mint tudjuk, az élet alsóbb fokozatain — a vegetatión és érzékiségen — kivül az eszességet, mint legfelsőbb fokozatot is birtokolja, és e szerint az állattól csak az által különbözik, hogy élettevékenységének egy harmadik sarkalatos iránya is van, t. i. a szellemi. Az állatnál azonban láttuk, hogy annak különböző életnyilatkozatai egyedül az életelv egysége alapján értelmezhetők. Ezen esetnek tehát consequenter az emberre nézve is állnia kell, ha élettevékenységének pusztán két alsóbb fokozatát vesszük, mivel e tekintetben az állattól lényileg nem különbözik. De vájjon a szellemi életirány, mely a szerves lények között egyedül az embernek sajátja, minő elvben gyökerezik ? Különbözik-e ezen elv a vegetativ-sensitiv élet elvétől, vagy hogy azzal egy és ugyanaz, azaz, hogy az emberi lélek nemcsak a gondolás és akarás, hanem egyszersmind az érzékiség és vegetatio elve is? Mi részünkrül csak az utóbbi esetet tartjuk igazolhatónak, a menynyiben e nézetünk mellett exact psychologiai tények, vagyis olyanok, melyek az emberi élet természetéből közvetlen tapasztalás utján meritvék, minden kétséget kizáró bizonyossággal tesznek tanúságot. — Es ezzel eljutottunk a fönnebb fölállított kérdések harmadikához, melynek megoldását a következőkben adjuk. 3. A psychologiai tények, melyek az emberi lélek egységét csalhatlanúl igazolják, a következők : a) Az öntudat bizonyságt étele. — Öntudatunk tényei között nincs egyetlen egy, mely azt engedné következtetni, hogy a vegetativ-sensitiv életelv állagilag különbözik az intellectiv életelvtől. Sőt mindegyik az ellenkezőt bizonyítja. Ez teljes evidentiával kiviláglik, ha az érzéki és értelmi élet közötti viszonyt közelebbről tekintjük. Ugyanis az érzéki életműködésekről époly közvetlen tudattal birunk, mint az értelmiekről. Tudjuk, miszerint ugyanazon énünk az, mely érez, mozog, gondolkodik és akar. Miért is mindezen életnyilatkozatokat tényleg azonegy énre vezetjük vissza. Valamint azt mondjuk: „En gondolkodom, én akarok," ugy azt is mondjuk : ,,En érzek, én kívánok, én mozgok." Ezek mind oly tények, melyek csak ugy magyarázhatók meg, ha az eszesség és érzékiség elve állagilag egy és ugyanaz. Mert ha a kettő egymástól realiter különböznék, az eszes lélek soha sem juthatna az érzéki életműködéseknek, mint sajátjainak tudatára, mi pedig mégis ugy van. De ha e szerint a sensitiv életelv állagilag azonos az intellectiv életelvvel, úgy ebből az is követ-