Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875

25 tökélyfokát, a vegetatiót, is egyesíti magában, azaz ezen elvnél fogva az állat nemcsak érző, hanem élő lény is; — és ugyanazon elv, mely az embert gondolkodó lénynyé teszi, az alsóbb fokú lények tökélyeit is birtokolja, azaz ezen elvnél fogva az ember nemcsak gondolkodó, hanem érző és élő lény is. Melyik állhat meg a két ellentét közül ? Lássuk először az állatot. — Az állatra nézve az állítjuk, hogy annak vegetativ és sensitiv élete realiter különböző elvekre vissza nem vezethető, hanem mindkettő egy elvben, az állati lélekben, gyökerezik. Mert: aj Az állat egységes lény. — Mint ilyen föltételez bizonyos elvet, mely egységének alapul szolgáljon. Ezen elv nem lehet más mint az állati lélek; mert mi az állatot azzá teszi ami, t. i. élő szerves lénynyé, az a benne uralkodó életerő vagy lélek, mely mint forma substaatialis az általa fölépített testtel reális egységet, egységes lényt képez. Az állati testnek eszerint nem tulajdoníthatunk a lélektől független vegetatiót vagy életet. Mert ha ezt teszszük, megszűnik az állati lényeg egysége reális lenni, amennyiben akkor a testnek is külön lényeget kell tulajdonítanunk, mely által önmagában fonáll és tevékeny. S habár ezen esetben a vegetativ életelv és állati lélek, mint érzéki életelv között volna is lehetséges valamely összeköttetés (reális, physikai vagy állagi), mely által egymással közlekedhetnének : azt mégsem nevezhetnők oly érteményben lényeginek, hogy általa test és lélek egy lényeggé egyesültek. Mert ha a lélek a testnek állagi alakja, úgy nem azáltal az, hogy a testnek már egy másik elv által meghatározott életét amaz elvvel való közlekedés által fölmagasítja, hanem azáltal, hogy az anyagnak, melyből a test áll, ő maga kölcsönzi az életet. Ily határozó elv azonban a meghatározottal szükségképen egy lényeget képez. Nem lehet tehát, hogy az állati vegetatio az állati lélektől realiter különböző elvben legyen megalapítva. b) Az állatban vegetatio és sensatio között a legbensőbb összefüggés és kölcsönhatás uralkodik. — Ugyanis, az állat vegetatív tevékenységének célja oly testet létrehozni és föntartani, mely valamennyi része szerint az érzéki életre alkalmas legyen. De hogy ezen célját megvalósíthassa, érzékiségre van szüksége ; mert az érzéki ösztönök azon határozó okok, melyek az állatot a vegetatio föltételeinek fölkeresésére serkentik, ezen ösztöneit pedig az állat érzéki fölfogás nélkül nem követheti. Es viszont az állatnak sensitiv élettevékenysége oly elvre mutat, mely, hogy létezhessék és tevékeny lehessen, szerves testet követel, ennek léte pedig a vegetativ élettevékenységhez van kötve. Félreismerhetlen tehát az állati vegetatio és sensatio közötti szoros viszony, melynél fogva egyik a másik nélkül fön nem állhat. De ha ez igy van, hol kell keresnünk ezen kölcsönös föltételezés valódi alapját? Mindenesetre magában az állat lényegében. Mert az állati test önmagában valamely élettevékenység elvét nem képezheti; de az állati lélek sem képezhet önmagában életelvet, hanem csak a testtel való egyesülésében. S mivel éppen a kettőnek reális egységében áll az állat lényege, szükségképen következik, hogy ama kölcsönös föltételezés csakis az állat lényegében bírhatja alapját, vagyis vegetatio és sensatio csak egy és ugyanazon életelvbó'l eredhetnek. c) Az állati vegetatio a növényitől lényileg különbözik.— Ugyanis mind az állati, mind a növényi szervezet kiindulási pontja a sejt, mely képződésre és fejlődésre nézve mindkettőnél ugyanaz. De a növényben a sejt, bármennyire változik is alakja, mindig sejt marad, mely folytonos endosmose és exosmose által önmagát táplálja s a vele érintkező sejteknek, melyek hasonló módon tevékenyek, a szükséges tápanyagot nyújtja. A növénynek e szerint nincsenek külön tápszervei, hanem mindegyik