Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875

19 ben csak egy lélek van, mely nemcsak a gondolás és akarásnak, tehát az intellectiv életnek, hanem közvetlenül a sensitiv és vegetativ életműködéseknek is elve. A lélek ezen életfunctiókat mindenesetre különböző erők által hajtja végre; de állagilag véve ezen különböző életfunctiók elve egy és ugyanaz, t. i. a lélek. Az ember lényege eszerint két alkatrészből áll: test és lélekből. E kettőnek lényegegysége teszi az embert, s kivülük még egy harmadik alkatrész nem létezik (dychoto,mismus). Mindazonáltal voltak és vannak most is bölcselők, kik e nézettől eltérőleg mást tanítanak. így: Plato szerint az ember lényege három állagra vezetendő vissza: az eszes lélekre vagy szellemre mint a gondolás és akarás elvére; az esztel en lélekre mint az érzéki élet elvére; és a testre (trychotomismus). A szellem szerinte, mivel már az eszményi világban létezik, mielőtt a szerves testtel egyesíttetnék, isteni természetű és halhatatlan; székhelye pedig a fejben van. Az esztelen lélek, mely a szellem uralma alatt áll és halandó, két részre oszlik: az egyik a bátorság (thymosj, más szóval az indulatteljes akarat, mely a szívben honol; a másik a kívánság (epithymia), más szóval az érzéki vágyak és szenvedélyek tehetsége; ennek székhelye az altestben van. A lélek ezen háromságát következőképpen törekszik megalapítani. Sokszor történik, úgymond, hogy az emberben ellenirányú mozgások (szerinte a lélek lényegileg mozgás) támadnak, hogy az érzékiség olyasmi után törekszik, mit az ész tilt, vagy hogy a harag az ész ellen felzúdul. Az egységes lény önmagával ily ellenmondásba nem jöhet; kell tehát, hogy ama küzdelmet magunknak megmagyarázhassuk, a különböző mozgásoknak, melyek bennünk egymással ellentétbe lépnek, realiter különböző elveket is alapul fektetni; és mivel ama mozgások általában háromfélék, az emberben háromféle lelket is kell fölvennünk. E három lélek egymáshozi viszonyára nézve pedig oda nyilatkozik, hogy a szellem és kívánság az emberben a két ellensark, melyek a bátorság által vannak közvetítve. A thymost oroszlánhoz hasonlítja, míg az epithymiát egy sokfejű hydrához. A thymos természeténél fogva az ész részén áll és azt támogatja a hydra elleni harcban, mely mindig az ész ellen föllázadni törekszik. Végre a test és lélek közti viszonyt illetőleg az tanítja, hogy a lélek a testtel szemben mint causa movens tekintendő; tehát oly viszony van közöttük, mint a kormányos és hajó között. A test csak orgánum, melylyel a lélek él, midőn kifelé tevékeny. Ez okból a tulaj donképeni embert csak a lélek teszi (anima utens corpore). Hasonló nézetben valának későbben a manichaeusok és apollinaristák, kik a szellem és lélek között szintén lényeges különbséget állítottak föl. Descartes szerint a lélek lényegét a gondolás és csakis a gondolás teszi, minek következtében a vegetatív és sensitiv életműködések nem gyökerezhetnek a lélekben, hanem azok kizárólag a testnek sajátjai. A test ennélfogva nem a lélek által él és érez, hanem önmaga által függetlenül a lélektől. S minthogy a természetben immanens életelv (forma substantialis) nem létezik, s ennek folytán egy az eszes lélektől különböző testi lélek képtelenség : a testet úgy kell tekintenünk mint a lélektől függetlenül élő önmozdonyt (automat). Ezen önmozdony életműködéseit Descartes tisztán mechanikai úton törekszik megfejteni. Evégre fölvesz bizonyos állagi életmelegséget, mely szerinte a szívben honol, honnan az a vérbe fut szét és azt eleveníti, mi által első sorban a vegetatív életműködések elvét képezi; de második sorban a sensitiv élet alapját is magában foglalja. Ugyanis a vérből bizonyos életszellemeket (esprits animaux, a vér legfinomabb s legmozgékonyabb részei) választ ki, melyek az agy velőbe nyomulnak s onnan az idegekbe és izmokba ömlenek szét, mi által köz2*