Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

16 Népek születnek, trónusok omlanak Leheleteddel, s a te szemöldököd Világokat ronthat és teremthet, A nagy idők folyamit vezérlvén. A fönség forrásai közöl tán egy sem emeli oly magasra az ember kedélyét, mint magának az alanynak fensége; ugylátszik azért, mert a véges végtelenbe emelkedik önmaga által, egyszerűen és öntudatosan; és annyiban hasonlít az erő fenségéhez, hogy itt is a félelmes szerepel; főalakja a harag ereje. A harag fenyeget, az akadályok megsemmisitésére törekszik, s azért félelemmel jár. Ily alanyi fenség van Berzsenyiben, midőn elpuhult nemzete ellen e szavakat emeli: Nyolc századoknak vérzivatarja közt Rongált Budának tornyai állanak; Ámbár ezerszer vak tüzedben Véreidet, magadat tiportad. Elszórja, hidd el, mostani veszni tért Erkölcsöd: undok vipera-fajzatok, Dúlják fel e várt, mely sok ádáz Ostromokat mosolygva nézett. Mi a magyar most? Rút szybarita váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét, S hazája feldúlt védfalából Rak palotát heverő helyének. Ott pedig, hol a szenvedély lelkesüléssel jár karöltve, születik az enthuziazmus, melv még szintén képes a fenségesre, mert a költő erőit eszmék feszitik, igy: r El még nemzetem istene! Buzgó könnyeimen, szent öröm ömledezz ! Áll sz még, állsz, szeretett hazám ! Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed ! Mosolyogva nézi lelkesedett szemem A hősök ragyogó szobrait és halált, Mióta tőled pályabért nyert, Oh haza bölcs fia ! Szűz Caménám. A fentebbiekben Berzsenyit ugy mutatám be, mint a fenséges kiváló képviselőjét; lyráját azonban a szép egy másik alakja is jellegzi: ez a kellem. Az elsőt önmagából, lelkületéből meríté, az utóbbira tanulmányai vezették. Mint Horác méltó tanítványa szerencsésen követé a mestert a művészet e magas nemében. A ,Magányosság, Búcsúzás Kemenesaljától, Osztály-