Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1873

5 A hatás, melyet az első színi előadás a 18 éves ifjúra tön, kinek élete eddig Terentius és Plautus vala, igen nagy volt és teljes életére kihatott. Ezentúl egy előadást sem mulasztott el; francia színmüveket fordított a színpad számára Weisse barátjával együtt, hogy szabadjegyet nyerhessen. Itt, mint maga bevallja, száz és száz apróságot tanult, mi drámaköltőnek okvetlenül szükséges, és mit könyvekből meg nem tanult volna soha. Nemsokára azon meggyőződésre jutott, hogy ő is bir azon költők tehetségeivel, kiknek darabjait előadatni látta. Elővette „Der junge Gelehrte" vígjátékának tervezetét, melyet még a meisseni iskolában állított össze, s azt most újra átdolgozta s bővítette. Segítette munkájában egy véletlen esemény; ugyanis egy lipcsei fiatal tudós (?) a berlini akadémiának be merte küldeni éretlen dolgozatát pályázatra, s ezt pöffeszkedő büszkeségében néhány barátjánakis elmondá, biztosítván egyszersmind őket, hogy a pályadíjt kívüle más nem is nyerheti meg, azonban érkezik a leverő hír, hogy az akadémia tekintetbe sem vette dolgozatát. Ezt Lessing darabjában mint főeseményt használta fel. A darabot Neuber aszszonynak bemutatta, ki azt, az iró nem kis meglepetésére, a közönség elé liozá, mi oly kitüntetés vala, milyennel más kezdő nem igen dicsekedhetett, s ,,ha a nézők nevetése s tapsaiból lehet itélni" mondja Lessing, „úgy darabomat nem tarthatom legroszabbnak." Ezentúl a színház volt eleme; maga mondja, hogy azt annyira kedvelte, miszerint minden, mi eszébe jutott, drámai alakot öltött lelkében. — Törekvése e téren szülői részéről ellenzésre talált, mert atyja, ki Camenzben, Felső-Lausitzban, lelkész volt, azt liivé, hogy gyermeke a színházlátogatás által rosz útra fog tereltetni, a fiú, hogy a neheztelő apát kibékítse, irta „Freigeist" cimű drámáját, mely atyja elveivel megegyezett. Lessing ifjúkorában hét drámát irt, melyek közül kettőt: „Dámon" és „Die alte Jungfer" vigjátékokat, keletkezésük után néhány évvel már maga is tökéletesen elliibázottaknak mondott, s azért összes müveiből ki is hagyott. Ezeket lipcsei első tartózkodása alatt irta, vagy pedig az itt nyert képzetek utóhatása alatt. E darabok, mint ezt Danzel alaposan kimutatta, a Gottsched-féle francia modorban vannak szerkesztve, melyet később ő maga is annyi hévvel támadott meg. A jellemek általános természetűek, minden személyesítés, minden nemzeti színezés nélküli mindennapi képek és álarcok. Még a drámákban előforduló nevek is: Damon, Valér, Adrast, Theophan sat. francia utánzásoknak utánzásai. Lessing használt először divatos neveket, mi egészen új elvet és élénkebb színezést jelez. Drámáit belső ösztönből irta, közvetlen öszköttetésben a színpaddal és a színészekkel, kiktől tanulni mindig kész volt. Már tanuló korában nagy kedvvel olvasta a római vigjátékirókat, kik nemcsak hajlamot ébresztettek benne a dráma iránt, hanem nagy befolyást is gyakoroltak nyelvezetére, satyrikus irányára, világ- és emberismeretére; nekik köszönheti a gyors és élénk párbeszédet, miben oly előnyösen kitűnt Gottscheddel szemben. Az igazságszeretet egyik jellemvonása Lessingnek, miről drámai személyei fényes bizonyságot szolgáltatnak; de meggyőznek bennünket a személyek arról is, hogy szerzőjök a könyveket és az életet egyaránt ismerte. Drámáiban az élet és tudomány fontos kérdéseit dolgozta fel. Már ifjúkori dolgozatai meghaladták elődei és kortársai drámai műveit, s csakis annyiban állott velők egy téren, hogy ami a művészi alakot illeti, ő is francia minták szerint dolgozott.