Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1873

12 váuságot az atyának kellett teljesíteni; e szükségesség bebizonyításával áll vagy bukik Lessing e drámája. Emilia, e tragoedia hősnője, a legszigorúbb felügyelet mellett nőtt fel, a leggondosabb nevelés őrködött még érzelmei fölött is; családja és a templom képezik egész világát; a mi ezenkívül reá hat, az zavarba hozza; hiszen ő maga vallja be atyjának, hogy Grimaldi házában töltve egy órát, a világi örömök nem csekély zavargást idéztek elő szivében, melyet a legszigorúbb vallási gyakorlatok alig voltak képesek hetek múlva is lecsillapítani. Innen magyarázható Emilia magatartása, zavara és felindulása, midőn a templomból hazajövet, hol a herceggel találkozik, anyja karjai közé veti magát; vétekkel vádolja lelkét, hogy midőn szent helyen közeledik felé a csábítás bííne, ő a herceg iránt mégis tud szánalmat érezni, hogy meg tudta bocsájtani azt, mit határozottan el kellett volna Ítélnie; ez az, mi bűnrészesség gyanánt tűnik fel előtte, mi kedélyét annyira felháborítja, mi elméjét, habár rövid időre is, annyira megzavarja; de csakis rövid időre, mert alig jő magához, már első gondolata jegyese, kinek a történteket fel akarja fedezni; de midőn anyja ezt nem helyesli, enged a tapasztaltabb anyának és hallgat, szégyenli tapasztalatlanságát, hogy mint a szülő őt felvilágosítja, az udvariasság nyelvét annyira túlbecsülte. A következő jelenetben, Appianival szemben, Emilia ismét a régi gondtalan vidor gyermek. Sajátságos tünemény, hogy Emilia kedélye egyik állapotból a másikba igen határozottan és gyorsan változik; ő nem tartozik azon érzelgő lények közé, kiket a legcsekélyebb dolog hosszabb időre kiüt sodrukból; igen helyesen ítéli öt meg anyja, midőn azt mondja róla, hogy ő nemének legfélénkebbike, de az első meglepetés után azonnal telve a legnagyobb elhatározottsággal. Első érzelmeinek nem képes parancsolni, de a legkisebb megfontolás után mindenbe beletalálja magát, mindenre kész. A gaztett elkövetése után, mely szivén oly mély sebet ejtett s mely az ő és szülőinek becsületét megsemmisítéssel fenyegette, magán lcivül van; de az első felhevülés csillapultával gondolkozni kezd és sejti, bogy ki ennyire ment a gazságban . meg nem fog állani; annak tovább is kell mennie. Nem természetes-é, hogy a leány, ki azon pillanatban veszti el kedvesét, jegyesét, midőn épen esküvőre megy vele, e szomorú, ez exaltált pillanatban a halálra gondol, mely sokkal kevesebb irtózattal tölti be szivét, mint a borzasztó valóság ? Felháborodott lelke, jövőjét a legborzalmasb színekkel festi, őrültté teszi azon gondolat, hogy a hercegnek talán sikerülhetne őt erényében megtántorítani, és e lehetőség gondolata borzalommal tölti el lelkét; sőt a gyűlöletnek daca, mely szavaiban is nyilatkozik: „Reisst mich! bringt mich! will mich reissen; will mich bringen; will! will! als ob wir keinen Willen hätten mein Vater!" siettetik elhatározását: elköltözni e világból, hol több öröm úgy sem virít számára. Nem épen hallatlan dolog, hogy egy nő halálát óhajtsa, midőn jegyesét, kedvesét váratlanul elveszti. Jellemző és mély emberismeretet tanúsító az, hogy Lessing oly szókat ad Emília szájába atyjával szemben, melyekkel önmagát vádolja, mintha nem tudna a herceg csábításainak ellentállani, midőn túlozza azon veszedelmet, mely erényét és ártatlanságát fenyegeti — s midőn még. ez sem használ, atyját gyávasággal vádolja, összehasonlítja őt a régi hős atyákkal, kik nem haboztak, midőn leányuk gyalázata és azok halála között kellett választani és oly meggyőződésteljesen tud beszélni, hogy végre célját eléri, véglehelietéig megtartva híven jellemét. E hős jellemmel legszebb öszhangzatban van ecsetelve a szigorú apa: leánya