Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1854

fenyíteni nem szükséges — de előre föllételezem a tanítói tekintélyt, mert hol ez száműzve van, ott a tekintet puszta játékul szolgál a tanuló előtt; — hol a tanár szeme őrködik, oda a rosz ellenség behalni nem mer, ott a fegyelem és rend átalában úgy, mint különösen biztosítva és jól megőrizve van. Mert ha a tanítóval már annyira vagyunk, hogy ügyetlensége miatt minden tekintélye hajótörést szenvedett, és a vakmerőség azon fokát érte el, hogy tanuló tanárának nyilt tekintete előtt valami szokatlant is mer: ott, hiszem, kevés tanácscsal szolgálhatunk s az is csak a legkomolyabb föllépés lehet. A titkolódzás, alatomosság és rejlőzgetés valamint a bűnnek átalában, úgy különösen az iskolai vétségeknek legtermőbb forrásai. És ép ez oka, miért kelljen a tanárnak az egészt úgy mint az egyest, mindnyáját úgy mint különösen mindegyiket az osztályban állandóan szemmel tartani, tekintetével fölöttük uralkodni s az által a tanulókat azon meggyőződésre hozni, hogy szemeit misem kerüli ki; dc egyszersmind arra is szoktatni, hogy azok, ha különben másuva nézniek nem keilend, mindig tanáruk szemei közé nézzenek. Minél számosabbak egy osztályban a tanulók, vagy minél fegyelmetlenebb az ifjúság, annál szükségesebb az; de a hol ez mfgvagyon, ott a legszámosabb tanteremben is a béke és kellő tartás, a fegyelem és rend első és legfőbb föltétele betöltve van, hasonlóul a naphoz, melynek jótékonyságában minden részesül s mely sugáraival mindent megvilágít és melegít, a tanitó tekintete óv föl vidít és föléleszt S ha valami illetlent lát, vagy nem kellő tartást, csevegést, szórakozottságot s többefélét \eszen észre; akkor a tanitó tekintete már közönségesen ott vagyon, őt megóvni s rendbe hozni; mig sokan a tanárok közül sokszor fenyegető — bár ne illetlen — szavak által a leckét félbeszakasztják, önmagokat s a többi tanulót zavarják s a fegyelmet a helyett, hogy helyre állítsák, eloszlatják. Nem mondja iró, hogy ez szükségből elé nem fordul. Vannak esetek midőn népesebb osztályokban ezt tenni kénvszerítetik a legügyesebb tanitó is; sőt más esetekben is, hol a gyermek néha még az ifjú is megfeledkezve a hecsiiletérzésről, egész mást teszen, mint tennie kellene. Ekkor kétségkívül a tekintet helyett hatalmas szavával, de mégis az illemről meg nem feledkezve , kell föllépnie. s- * Gondolja talán valaki, hogy a szemnek használata csekélység. Igen is, első tekintetre úgy látszik. Nagy erőködésbe kerül a szemnek okos használata. Ez mindenesetre a léleknek hosszas gyakorlata-, felsőbbsége- és az ügy átgondolásától függ. Mert hogy mindig minden tanulót féken tartsunk, arra előadásunk és személyiségünknek kell bizonyos hatalmat gyakorolni. Mivel a tanulónak a tanitórai puszta nézése, mikint a kisebbek arra gépiesen begyakoroltatnak, a külső fegyelem és rendre nézve ugyan nem megvetendő eszköz, sőt belső korlátozás kezdeteül ajánlható is; de ott, hol kevés az élénkség, mivel az iskolának tespedésben maradni nem szabad , a belső fegyelem és ifjú szellem meghódítására kell törekedni, hogy a tanulóban a tanulás és figyelmeztetés iránti érdek úgy mint a tanárhozi vonzódás fölkeltetvén, annak tekintetét keresni és megtartani kényszeríttessék. Akkor azután nem csekélység a tanítást figyelemmel kisérni és átgondolni, a kifejezésekre ügyelni, a feleleteket szorgalmasan megvigyázni és mégis az egész és egyes fölött egyszersmind biztos tekintettel állandóan uralkodni. Ez által a tanár figyelme sokfelé oszlik ugyan, s mégis azon figyelemnek minden egyesre teljesnek és lankadatlannak kell lenni. Könnyen megtörténhetik, hogy a tanár, inig figyelmét tekintetére fordítja, a beszédben megtéved, a beszéd fonalát elveszti, valamit roszul vagy épen nem hall, minthogy a figyelemnél a lélekerő megfeszítése főleg vétetik igénybe, melynek szilárd kitartására a Iegnyomatékosabb akarat szükségeltetik. De az mitsem segít, annak megkell történni, a tanárnak önmagát meggyőzni és a léleknek e nehéz korlátozását önmagán szükséges gyakorolnia.