Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1853
munkát megszokta, — megfeszíteti igyekezete mellett. Az önzetlen ember, kinek szándoka a közjóra munkálni, mindenütt hatással működik. Valamint az önző fukar előtt megfoghatlan, hogy az ember máskép is lehet munkás, mint az arany hatalma által mozgásba hozva : ép úgy csodálkozik az önzetlen, hogy vannak, kiknél foglalkozásuk közt a kincs megpillantása minden más indok felett lúlsúlylval bir ; de sokszor be nem látja, mikép annak félre nem ismerhető előnyeit ifjúsága jólhasznált óráinak köszönheti. Haszon tekintetéből sem kell haszfalanságokra pazarolnunk az időt, mit a társas életben csak okosan töltött pillantatok által nyerhetni. Igaz, hogy az ifjúra nézve igen hizelgő, ha jeles férfiak és aggastyánok tetszéssel ereszkednek le hozzá kitűnő tulajdonai miatt. Az úgynevezett arszlán, ki egy eszelős köntöse alatt valamely társaságban szerepel, bizonyosan szánandó személyt játszik, összehasonlítva érdemeit egy erényre törekvő ifjúnak valódi becsével; talán azért becsülik amazt, mivel mulattat, de mégis az marad sorsa, hogy utóbb is le kell mondania a nemesebb ifjak szeretetéről. A nagy teremtésben egy tárgy sem oly indító mint a szépség, mely bölcseség és erény által élesztetik. Ezen tulajdonok szerencsés egyesítése képzi a jellemet, mely annál inkább megérdemli tiszteletünket, mivel ez életben igen gyéren található. Kár, hogy némely ifjú, kiről első tekintetben meggyőzödérik, mikép a természet kedvezőn liata reá, e kitüntetés által oly könnyen megrészegül s hiu leszen, hogy ő oly örömest hasonlóvá válik a gondtalan gyermekhez, kinek szerencséje miatt aggódni nem kell, minthogy szülőinek egyedüli öröme annak, ha lehet, kincseket halomra gyűjteni. Szerencsés azon ifjú, ki ezen előnyök miatt, melyeket nem saját érdeminek köszönhetend, büszkévé nem fajul. Erény és bölcseség még kedvesebbé teszik az ily ifjat, amazt pedig magában egyesítve a hiúságot, társai előtt még feltűnőbbé változtatják. Igen fontosán indokolhatni tehát, hogy az ifjú idejével takarékosan bánjék. Nem lesz fölösleges még fölemlitni azon gondokat, melyeket ember ifjú éveiben aggkorának boldogitáia miatt viselni kénytelen. Nem illik ifjúhoz ősz főnek aggságot okozni. Minden nemzetnél tiszteletben tartatik azon tan, melynél fogva az ősz fő irányában tisztelet parancsoltatik. Maga az ószövetségi sz. irat ezt mondja: Js ősz fő előtt fölkelj és tiszteljed a vénnek személyét. Mily természetellenes lenne tehát, ha az ifjú önmagának bút és keserűséget készítene jövő éveire, melyek felé az életen keresztül ingadozó lépésekkel haladni fog. Az aggastyán vidám napjai bizonyosan csak ifjú éveinek és férfikorának használatától függnek. Lehetetlen az embernek szinletlen nyugtot és vidámságot mutatni, kinek bú és aggsággal kell visszatekinteni éleiének lefolyt napjaira, melyekben erővel birt a jóra és mégsem használta fel azokat. Mily fölséges azon boldog öregnek helyzete, ki életének egész ösvényét — gyermekéveitől kezdve — jó teltekkel jelölte meg! A sors szeszélyei elleni bizlositás is az ifjú évek jó használásától függ. Van bizonyos lelkinyugalom, mely a legnagyobb balesetek által sem rendittethelik meg; ifjú e megbecsiilhetlen jóhoz a magot megszerzi a tudományok és ismeretek, különösen a vallásosság mezején, melyek a jeles férfiak müveikben foglalvák. Ha mi e magot mélyen lelkünkbe ássuk, gyökeret ver, kisarjadzik, s gyümölcsöt hoz, mely minket, ha különben nem lehet, a világnak és embereknek nélkülözhellenné tesz Fontos az idő, de íétiink egy szakában sem annyira, mint ifjú éveinkben. Ez a vetés ideje. Boldog azon ifjú, ki azt szenvedélyeinek örök mámorában lefolyni nem engedi; ki egy pillantatot sem él le önelliatározás nélkül, melynek foganatosítását nem halogatja. Tudva félre nem ismeri kötelmeit, hanem öntudatosan siet azok teljesítésére, azoktól várván jólléte biztosítását. Erre, valamint hivatására sokszor figyelmeztessék és élesztessék minden tanuló, és arra, hogy a Mindenható öntsön belé világot annak, a mire hivatva van, megismerésére; s végre arra, hogy mennyire függ a jelentől a síron inneni és túli boldogsága; mulattassanak ki a nehézségek, melyekkel