Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1853

Paedagogiai jegyzetek. ii. Mon hálás, melyet mult tanévi szerény paedagogiai jegyzeteim itt ott eszközlének, indrta jelen az o' ; folytatására, méltánylani akarván a figyelmet. Nem magamért teszem e nem íálVas minden fáradság nélküli munkát, hanem azokért, kik még a nevelés tágas mezején vagy life se m™ v a?y cs a' 1 kevés tapasztalatot gyiijtheíének és azokért, kik lelkiismeretes vezette­tésöket felkasználandók magukon a nagyszerű munkát bevégeztetni kényszerülvék. Sokat foglaltak rövid kivonat mellett is jegyzeteim magukban, melyek elvitázhatlanul sokat használhatandnak a tapasztalatlanoknak. Fő volt, mi kiemeltetett, a tanitó ügyessége, melyet minden tanárnak minden alkalommal kifejteni első kötelessége. Ezen alapszik azon indok, mely tanulóban az igyekezetet felköltse, azt lehetőképen folytassa, gyakorolja. Négy ily indokot ismerünk a tanulóban a tudományok felköltésére nézve: a tantárgy iránti szeretetet, a kötelesség érzetét, kilátást vagy reményt a jutalomra s a büntetéstöli félelmet. Az elsőt csak a kitűnő tehetségek igazolják, nemes indulatuak a másodikát. Es e két indokot a tanitó csak ápolhatja és fentarthatja, de nem adhatja, sem belé nem önt­heti a tanulóba. A két végső pedig, t. i. a jutalom és büntetés sokra nézve emeltyű. A szigor erköl­csüek és túlszerető emberbarátok mindkettőt örömest száműznék; de a tanintézetek legnagyobb része rég elismerve gyakorolja azokat kimaradbatlan szükségességük miatt, mikép az elsőre vonatkozólag azt sok helyütt az évenkinti jutalomosztás léte tanúsítja. De e jutalom jelentősége felett a vélemények és az alkalmazni szokott gyakorlat igen különbözők. Egyik tanár megfoghatóvá tenni igyekszik tanítványa előtt azt, miszerint tulajdonképi megjutalmazása nem p. a könyv anyagi birtokában áll, hanem azon tisz­teletben, melyet azáltal magának kivívni szerencsés volt. Ez a megjutalmazoltban sokszor büszkeséget és másck megvetését, többekben nem ritkán irigységet támaszt, míg néhány épen közönyösen veszi az egész megkülönböztetést. Én örömest beleegyezem a kitűnő tanulónak méltányos jutalomosztásába, de nem egészen a nyilvános aiegtisztelésbe, kivált ha az nem épen érdemlegesen szolgáltatik ki. Hogy a kiosztásbani tévedések mennyi bajt okoznak az érdekletteknek, volt alkalmam tapasztalni. — Egy idő­ben egy anya, ki, mint minden szüle, ürülvén fia igyekezetének, hozzám jő anélkül, hogy ügye csak távolról is érdekeina, s elénibe adá panaszát, mikép lia ép azon tantárgyból, melyet legnagyobb buz­galommal űzött s társai közt abban hozzá foghatót nem hallott, a jutalomtól elesett. Én, ki még köz­vetve sem állék a fiúval viszonyban, az anyát vigasztalandó, mondám neki: ne aggódnék a csekély jutalmon, hanem nyugodnék meg abban, hogy fia azon tantárgyból a legjobb. És meghívására elmenék vele a próbatételre, s történik, mikép a jutalomra kitűzött ifjú a feladott tárgyat — a mennyiségtan­ból — sokkal kevcsbbé tudá megfejteni, semhogy a számára fentarlott jutalmat megérdemelhette vol­1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom