Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1852
Igyekezzék továbbá a tanár megfelelni képező állásának; előadásában mindig a gyermek és ifjú felfogó erejéhez alkalmazza azt: „Azon tanitásmód x mint megjegyzi Seneca, a leghasznosabb , mely a felfogó tehetségekhez alkalmazkodik, s mely a tanonc rendeltetése szerint irányoztatik — mely szerint a neki kimért tantárgyakat felfogbatólag értelmezzük, mely értelmét és akaratát jobbítja, ártatlanságéit biztosítja és valódi isteni félelmet s hazai szeretetet , meggyőzőleg, beleönt, — szóval : mely hajlamainak, melyek őt csak hamar elárulják, elete jó irányt ad, mielőtt azok fonák ingadozások által roszra csábittat/iának(De vita beata cap. 1.) Szóval: a tanárnak igen világos és tisztának kell lennie. A szőrszálhasogatás mit sem használ az értelmezéseknél. Gondoljuk meg, hogy, főkép a gyermek, koránsem olyan, hogy minden legcsekélyebbet, ha felfog is, képes legyen megemészteni. Ily eljárásnál elerőtlenítik magukat a tanárok a nélkül, hogy valamikor érett gyümölcsöt hozna a mag, melyet annyi igyekezettel véltek elhinteni az éretlen gyermek keblébe. Ne tegyük azt, miről tudós Gellert emlékezik, összehasonlítván eféle tanárokat a nyerekedő bérlővel, ki, hogy kevés évek folyta alatt sok gyümölcsöt arasson, a földet kiszívja. (Ilede von Nutzen der Regeln in der Bered. und Poet.) — Nem hiányzanak, kik abban vélik rejleni ügyességüket, ha a gyermek előtt talán semmit jelentő homályos szavak által törekszenek megfejteni a tárgyat csak azért , hogy attól bámultassanak: „A tanítónak csak nyeglesége, inond Pittroff, gyermeknek fejét annyi fogalommal elárasztani, melyeket ugyan elmondani, de megemészteni nem képes. Í C ("7i.ni. zur prakt. Gott. Gelehrt. I. Th. S. 67.) Vagy mivel talán maga a tanár nem fordított honn elég igyekezetet a tárgy elsajátítására. Ezeknek ajánlom azt, mit egy német tudós tanár igen jól megjegyzett: „A tanító, ugy mond ő, ki saját tökélyesitésén törekszik, azzal egyszersmind iskolája tökélyesitésén törekszikAz előadásnál gyermekkel gyermekké kell lennünk. így nyeri meg tanár a figyelmet, igy teszi érdekessé tanítását. Nincs oly száraz tárgy, melyet érdekessé tenni vagy megkedveltetni nem lehetne. „A szabad miivészeteket, mond egy tudós, könnyebb mód által kell űznünk , azaz: a tanulót bátor lépésekkel kell a tudományok csarnokába vezetnünk a nélkül, hogy az ifjú lelkét tévutakon kifárasztani akarnók. De minek is u drága erőt s időt fölemészteni, ha közelebbi út at is föllelhetni, melyen kevesebb föláldozással a tudományok szentélyébe szerencsésebben juthatnának Igen jól használhatjuk azon egyszerű de igaz közmondást is: Lassan siess tovább érsz; minthogy az oktatásbani bölcs késedelmezésnél időt nem veszitünk, sőt inkább nyerünk. Korán se gondoljuk, hogy az új rendszer behozatalával már a tanítási gép illő mozgásának fénypontját érte, s hogy azzal az ifjúságnak a tudományok és erkölcsökbeni haladása már biztosítva van : még mind ezen bölcs intézkedés mellett megtörténhetik, hogy a legbujább virágot termő tehetségek ellazulnak, ha a tanár téveszti azon célt, mely miatt oly roppant változáson kelle a tanügynek keresztülmennie. A lélek legnemesb szikrái is túlfeszített erőlködések mellett eloltatnak a nélkül, hogy saját őrszeileme védelmére emlékezhetnék. A lelkes tanár az al-gymnasiumban minden esetre kérdező tanítási módot kell, hogy kövessen. Ez azon út, mely által a gyermek, ki az összefüggő vagyis értekező előadást még annyira felfogni nem képes, feszült figyelmet tanusitand, s a cél, t. i. a képezési elérve leend. A kérdező módszernek ugyanis kettő a célja : t. i. vagy azért kérdezünk, hogy megtudhassuk , vájjon a tanuló a közlött tanulmányt értette és megtartotta-e emlékezetében; vagy azért, hogy az öngondolkodás által keresse a feleletet; ez utóbbi különösen célszerű a vallástanitásnál. Ezt volt alkalmam tapasztalni a birodalmi fővárosban sz. Annánál. Ezt tartottam magam is, hozzá tevén még a példákat felvilágosításul és a tárgynak, mely a többszöri ismétlés miatt gyermeknél unalmas szokott lenni, érdekesbbé tévéséül. A tanár valamint mindenben, ugy itt is, ha nem közönyös, oly érdeket támaszthat a gyenge keblekben e tárgy iránt; miszerint azt, mint legfontosabbat, mindig legnagyobb részvéttel halig atandják. Tanúm a tapasztalat. Az alkalmas példák, melyek egyházi történelmünk lapjain, szentek életében és egyébütt felszámithatlanok, legkedvesebbek a gyermek, sőt ifjú keblének folytonos érdekeltetésére. Kísérelje meg bár ki, ha figyelmetlenséget vesz észre az előadás alatt nem csak e, de akármely tárgyból is, idézzen elé alkalmas példát; a gyermek, még a szó-
