Századok – 2024
2024 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tóth Kata: Erdélyiek vándorpásztorkodása Havasalföldön a 16–17. században
TÓTH KATA Constantinescu-Mircesti azonban a csak későbbi századokban fellendülő gyapjúiparral magyarázza a legelőváltó pásztorkodás megjelenését.23 Sokak szerint a vándorpásztorkodásnak köszönhető az, hogy a román nép az évszázadok során megőrizte egységét.24 23 Constantinescu-Mircesti, C: Pästoritul transhumant i. m. 7-10. 24 Bucur, C: Invarianta sí variabilitate i. m. 145; Constantinescu-Mircesti G: Pästoritul transhumant i. m. 15.; Ionel Calin Miele: From Carpathian to Pindus. Transhumance - a Bridge between Romanians and Aromanians. Central European Regional Policy and Human Geography 3. (2012) 1. sz. 27-33.; Lucian David: Transhumanta carpaticä, Traditie si continuitate. Studii si comunicäri de etnologie 34. (2020) 108. 25 Documenta Historiam Valachorum in Hungária illustrantia usque ad annum 1400 p. Christum. Curante: Emetico Lukinich et adiuvante Ladislao Gáldi ed. Antonius Fekete-Nagy et Ladislaus Makkai. Bp. 1941; Gunda Béla: A román pásztorkodás magyar kapcsolata. Nép és Nyelv 1. (1941) 331- 320.; Gottfried Schramm: Ein Damm Bricht. Die römische Donaugrenze und die Invasionen des 5.-7. Jahrhunderts im Lichte von Namen und Wörtern. München 1997. 275-343. 26 Erdély története három kötetben I —III. Főszerk. Köpeczi Béla. Bp. 1986. I. 302. 27 Uo. II. 745-748. 28 Florin Curta: Aging Levee: On the Twenty-Fifth Anniversary of Gottfried Schramm’s Ein Damm Bricht. Historical Studies on Central Europe 2. (2022) 2. sz. 179-213.; Miklós Takacs: Some Remarks on the Investigation of Traces of Transhumance in the Early Medieval Balkans. Historical Studies on Central Europe 2. (2022) 2. sz. 214-244. 29 Veress, A.: Pästoritul ardelenilor i. m. 130-131.; Panaitescu, P.: Introducere la istoria culturii i. m. 134. A bevándorlási elmélet képviselői azonban a román nép etnogenézisét a Dunától délre, Erdélybe való jövetelét pedig a 12-13. századra helyezik.25 Szerintük a románok kezdetben nomád módon foglalkoztak juhtenyésztéssel, és Erdélybe való megérkezésük előtt már használhatták a Kárpátok déli lejtőinek legelőit. A havasokon belül való letelepedésük idején azonban már transzhumáló, és nem nomád pásztorokként jellemzik őket.26 Noha — főleg a 16. századtól kezdve — a mezőgazdaság jelentőségének megnövekedésével és a románok Erdély belsőbb területeire való költözésével az állattenyésztés egyre inkább helyhezkötötté vált, a Kárpátok lábánál elhelyezkedő falvakban továbbra is penduláris legelőhasználatról beszélhetünk.27 írásos emlékek és régészeti kutatások hiányában azonban a bevándorlási elmélet se támasztható alá teljes bizonyossággal. Egy objektivitásra törekvő, nemzetközi és interdiszciplináris kutatócsoport nemcsak a román nép eredetének, hanem a transzhumálás kialakulásának és elterjedésének kutatását is elősegítené.28 Mind a dák—római folytonosság-, mind a bevándorlási elmélet képviselői egyetértenek viszont abban, hogy a vándorpásztorkodás jelensége már a későközépkori forrásokban kimutatható; kialakulását és elterjedését azonban különböző tényezőkkel magyarázzák. Veress és Panait Panaitescu az erdélyiek vándorpásztorkodását a Kárpátok déli, illetve keleti lejtőin fellelhető jobb minőségű fűvel indokolták.29 A 20. század második felében néhány történész és néprajztudós - a marxizmus elveiből kiindulva - a feudalizmus hatásával hozta összefüggésbe 614
