Századok – 2024

2024 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tóth Kata: Erdélyiek vándorpásztorkodása Havasalföldön a 16–17. században

ERDÉLYIEK VÁNDORPÁSZTORKODÁSA HAVASALFÖLDÖN A 16-17. SZÁZADBAN

a vándorpásztorkodás elterjedését: hiszen ez a jelenség többnyire a szász székekhez tartozó román falvakban alakult ki, melyek nagyobb szabadságot élveztek, mint a fejedelmi vagy nemesi birtokokon levő települések.30

A legtöbb néprajzkutató egyetért abban, hogy a vándorpásztorkodás igazi fellendülése csak az újkorban, a délerdélyi szász városok gyapjúiparának fejlődésével párhuzamosan indult meg.31

A Kárpátok déli lejtőin való pásztorkodás intenzivitását a 18. század kezdetétől folytatott paleobotanikai kutatások is bizonyítják.32

30 Constantinescu-Mircesti, C:

Pastori túl

transhumant

i.

m. 10-11.; Bucur, C: Invarianta si

variabilitate

i. m. 142.; Földes L.: „A vándorló Erdély” i. m. 384.; Huband,

S.

- McCracken, D.

I.

- Mertens, A.: Long and Short-Distance

i.

m. 59.

31 Földes L.: „A vándorló Erdély” i. m. 383-384.; Constantin,

M.:

Capitalism

and

Transhumance

i.

m.; Radu Sâgeatâ

et al:

Shepherding at Márginimea

Sibiului

(Romania). Past, Present and Future. European Review 31. (2022) 1. sz. 72-74.

32 Alexandru Nedelea - Laura Comänescu:

Effects

of Transhumance

on

the Southern Slope of the Fagaras

Mountains. GeoJournal of Tourism and Geosites 4. (2009) 2. sz. 125-132.

33 DRH,

D.

I. 203-204. Panaitescu azonban

a (hosszú távú) vándorpásztorkodásnak egy még régibb említését vélte felfedezni Oreg

Mircea egyik

1404 és 1406 közé datálható oklevelében, amelyben az oklevélkiadó a Duna-menti tavaknál tartózkodó pásztorokról tett említést. - DRH,

B. I.

63-64.; Petre P.

Panaitescu: Mircea

cel Bátrán.

Bucure§ti 1943. 63.

Az első megállapodások Erdély és Havasalföld között

Az első írásos források a Kárpátokon átívelő vándorpásztorkodásról a 15. századból maradtak fenn. Ebben az időben a legelőhasználatot engedélyező megállapodások többségét minden bizonnyal nem foglalták írásba, illetve ha le is jegyezték őket, a dokumentumok nem maradtak fenn. A legelső, általunk is ismert kiváltságlevelek helyi jellegűek voltak, és a szokásjogon alapultak: a havasalföldi vajda engedélyezte bizonyos erdélyi városoknak, intézményeknek országa legelőinek használatát. Szinte mindegyik vándorpásztorkodással foglalkozó történész és néprajztudós megemlíti ezeket a helyi megállapodásokat. Az első, az utókor által ismert ilyen jellegű dokumentum I. Mihály vajda 1418-ban Nagydisznód részére kiállított oklevele, amelyben a vajda édesapjának Öreg Mircsának (Mircea

cel Bátrán)

a városnak adott szabadságlevelét erősítette meg, miszerint jószágaik „szabadon” (libere)

legelhetnek

országa havasain. Ez az oklevél még nem tett említést legelőbérről.33

A következő írásos emlék Neagoe Basarab uralkodására (1512—1521) tehető, amelyben a vajda Brassó városának és a körzetében lakóknak, valamint a székelyeknek engedélyezte az országában való legelőhasználatot, amit az erdélyiek eddig is „szabadon és nyugodtan” (slobodni i mirnî)

tehettek.

A pásztorok azonban ezentúl kötelesek voltak a gorstina (gorstind) nevű juhdézsmát fizetni - hiszen ezt azok a havasalföldiek is teljesítették, akik jószágaikat Moldovában, „Törökországban”, 615