Századok – 2024

2024 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Czinege Szilvia: Apponyi György 1872-es kísérlete egy katolikus konzervatív párt alapítására

APPONYI GYÖRGY 1872-ES KÍSÉRLETE EGY KATOLIKUS KONZERVATÍV PÁRT ALAPÍTÁSÁRA Megítélés és utóélet Apponyi konzervatív katolikus mozgalmának szakirodalmi megjelenítése és megítélése változó képet mutat. Szabó Dániel tanulmányában ismertette azo­kat a 19. század második és a 20. század jórészt első felében keletkezett műve­ket, amelyek foglalkoznak Apponyi pártalakítási kísérletével, programjával.118 Szabó áttekintette a korszak röpirat- és visszaemlékezés-irodalmát, valamint a korszakról készült tudományos igényű publikációkat. Előbbiek megemlítet­ték ugyan a mozgalom kulcsszavait (Apponyi György, 1872, katolikus konzer­vatív párt), részletesen nem tárgyalták Apponyi 1870-es évekbeli tevékenységét. Zichy Nándor, a Katolikus Néppárt alapítója pedig úgy emlékezett vissza, hogy Sennyey mellett Apponyi György is ellenezte egy katolikus konzervatív párt meg­alakítását.119 Tudományos igénnyel Tóth László, majd Mérei Gyula - itt is hi­vatkozott műveikben - foglalkoztak először Apponyi pártalapításával: a korszak politikai palettáján azt elhelyezve mutatták be az alapítás és a választások idő­szakát, illetve a párt utóéletét. A 21. században megjelent szakirodalom egyönte­tűen Katolikus Konzervatív Pártnak nevezi Apponyi kezdeményezését. Fazekas Csaba és Szabó Dániel itt is többször említett tanulmányaikban — Apponyi párt­ját illetően - azokkal a kérdésekkel is foglalkoztak, hogy egyáltalán nevezhető-e pártnak Apponyi kezdeményezése, programnak az ötpontos felhívása, és mind­ez alkalmas lehetett-e a pártalapításra.120 Az általuk vázolt elemzés árnyalásához, a teljesebb kép kialakításához figyelembe kell venni a kor társak véleményét és viszonyulását is Apponyi pártalapítási kísérletéhez. Apponyi György kor társai a különböző sajtóorgánumokban pártként kezelték a kezdeményezést már az ala­kulás időszakában is. Például az Üstökös című lap által összeállított pártstatisz­tikát A Honban 1872. március elején tették közzé, ebben ötödik helyen szere­pelt a Katholikus párt, két ágának megjelölésével: a főpapi párt vezetője Apponyi György, szócsövük a Magyar Allam, az alpapi párt vezetője Szilágyi Virgil, hír­lapjuk pedig a Szabad Egyház.TM A Hon egyik vezércikke, amely A Katholikuspárt címet viselte, a párt szerveződéséről és a várható eredményekről tudósított. „A jobboldali lapoknak és köröknek nem kis aggodalmat okozott egy újabban fel­merült párt, az úgynevezett katholikus párt.” — kezdődik a cikk, amelynek írója azzal folytatja, hogy az új párt programja annyiban tér el az eddigiektől, hogy az a katolikus egyház érdekeit is képviseli, emellett pedig azt a pártigényt 118 Szabó D.: Párt vagy nem párt i. m. 586-588. 119 Zichy Nándort idézi: Szabó D.: Párt vagy nem párt i. m. 586., 5. jegyz. 120 Fazekas Cs.: Katolicizmus és konzervativizmus i. m. 461.; Szabó D.: Párt vagy nem párt i. m. 589. 121 A Hon, 1872. március 3. (reggeli kiadás) 2. 493

Next

/
Oldalképek
Tartalom