Századok – 2024
2024 / 1. szám - TRANSZNACIONÁLIS ÉS GLOBÁLIS FOLYAMATOK A 19-20. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON - Bencsik Péter: A nemzetközi migráció és Magyarország a globalizáció 19. századi hulláma idején
BENCSIK PÉTER Állampolgársági jog A kivándorlás és a globalizáció még olyan, szuverén nemzeti hatáskörnek gondolt területeket is érint, mint az állampolgársági jog. Ez egyrészt a nemzetközi szerződések következménye, másrészt a világ más országainak — különösen a mértékadó államok, nagyhatalmak - gyakorlatának követéséből származhat. A globalizáció hatásai tehát itt is jelentkeznek. A premodern államok többnyire az „örökös állampolgárság” alapján álltak, vagyis nem tették lehetővé az állampolgárság kötelékéből való elbocsátást. A modern kor kihívásaira és a fokozódó nemzetközi migrációra adott első válasz - a 19. század első kétharmadában - az állampolgárság kizárólagosságának elve volt, vagyis az, hogy új állampolgárság megszerzése esetén a régiről le kell mondani. A század végén azonban egyre több állam szakított ezzel, igaz, gyakran felemás módon: nem tiltotta meg a kettős állampolgárságot, de a második állampolgárságot - jogi értelemben - nem vette figyelembe.64 A legtöbb kivándorlót vonzó Egyesült Államok gyakorlata részben eltért ettől. Az Európában elterjedt örökös állampolgárságot respektálva az USA a 19. század közepéig elfogadta, hogy a bevándorlóktól a korábbi államuk - az amerikai állampolgárság megszerzése után is — követelhet katonáskodási kötelezettséget. 1859 táján azonban már itt is az állampolgárság kizárólagosságának elvét képviselték, vagyis azt, hogy az amerikai állampolgárság felvétele megszünteti a bevándorló eredeti állampolgárságát. Tehát az USA inkább a 19. század első felében ismerte el a kettős állampolgárságot, utána már nem.65 64 Bővebben lásd Királyfi Árpád: A magyar állampolgárság kizárólagossága. Bp. 1913. 65 Pálvölgyi Balázs: A kivándorlás ellenőrzésének lehetőségeit keresve. Állampolgársági jog és a katonaköteles személyek kivándorlásának problémája Magyarországon (1870-1914). Jogtörténeti Szemle 18. (2016)2. sz. 25. Az 1870-es években elinduló globalizációs hullám előtt a kivándorlás egyértelműen együtt járt a magyar és az osztrák állampolgárság elvesztésével. A globalizáció következtében viszont terjedni kezdett a kettős állampolgárság intézményének elismerése, s ezzel együtt az, hogy a kivándorlók megtarthatták eredeti állampolgárságukat. A kiegyezés előtt a kérdés szabályozása nem magyar, hanem birodalmi jogkör volt. Az 1832. évi osztrák pátens a kivándorlást a visszatérés szándéka nélküli, végleges távozásként határozta meg. A jogszerűen távozókat pedig kötelezte az állampolgárságból való elbocsátásra. Emellett az illegálisan emigrálok állampolgársága is megszűnt, de ezt további negatív jogkövetkezmények is kísérték (például vagyonuk zár alá került, nem örökölhettek stb.). A Budapesti Hírlap, a kor hivatalos lapja, 1859-ig rendszeresen közzétette az illegális kivándorlókat „polgárjogvesztettnek” nyilvánító határozatokat. A kiegyezés után a kivándorlás és az állampolgársági jog szabályozása egyaránt a magyar belügyek 32