Századok – 2024
2024 / 1. szám - TRANSZNACIONÁLIS ÉS GLOBÁLIS FOLYAMATOK A 19-20. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON - Bencsik Péter: A nemzetközi migráció és Magyarország a globalizáció 19. századi hulláma idején
A NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓ ÉS MAGYARORSZÁG ki az utasokat.43 Nem meglepő módon a német kormány is tiltakozott a brémai és hamburgi cégek diszkriminálása ellen. A Monarchia és a Német Birodalom elvégre szoros szövetségben állt egymással, ezért Berlin megütközött a brit Cunard favorizálásán. Az 1897-től elinduló német hadiflotta-fejlesztés miatt eleve romlott a német—brit viszony, ezt csak tetézte a Cunard-szerződéssel egyidőben megkötött francia-brit „szívélyes megegyezés” {entente cordiale , 1904. április). A német kormány intervenciója44 után Budapest kapitulált: 1904 decemberében ígéretet tett arra, hogy nem gátolja tovább a német kikötőkön át zajló kivándorlást. A HAPAG és a Lloyd hivatalos engedélyt csak 1911-ben kapott a magyar kivándorlók szállítására, de addig is a magyar kormány „jóakaratú támogatásával” működhettek. Cserébe vállalták, hogy beszüntetik a tiltott ügynöki tevékenységet és agitációt.45 Bár az ígéret szép szó, ennek megtartására nem került sor - már csak azért sem, mert a legjobb ügynökök az ideiglenesen visszavándorlók voltak, akik beszámoltak az Újvilágban szerzett tapasztalataikról. Emellett tovább tevékenykedtek az országban a brémai F. Missler, illetve a hamburgi Falck & Co. és B. Karlsberg nevű ügynökségek is.46 43 Tonelli Sándor: Ultonia. Egy kivándorló hajó története. Bp. 1929. 64-66., 96., 149.; SVD I. 296- 299.; „Valahol túl, meseországban...” i. m. I. 47-48., 127-131., 147-152.; Pelles Márton: Dr. Tauffer Emil (1905) és Roediger Ernő (1907) jelentései a Fiume-New York közötti kivándorlásról. Aetas 34. (2019)2. sz. 107-119. 44 MNL OL K 150-1910-V-20. (3609. cs.) Szám nélküli irat a kivándorlásról. 45 Kertész Gy.: A kivándorlás szabályozása i. m. 96.; RáczI: A paraszti migráció i. m. 222-223. 46 Lásd az MNL OL K 149 fond 11. tételét az 1903-1909 közötti időszakban. A Nordatlantischer Dampferlinien Verband által elindított tarifaharc és az ügynöki tevékenység fokozása egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy 1905 és 1907 között csúcsra járt a magyar kivándorlás, megközelítve, sőt el is érve az évi 200 000 főt. 1907-ig ugyan valamelyest nőtt az északi kikötőkből útlevéllel kivándorló magyarok aránya, meghaladva a 40%-ot, de 1908-tól ez 20% körüli értékre esett vissza. Mindez egyenesen vezetett a kivándorlási törvény szigorításához, amelyre 1909-ben került sor. 1910-ben már a Continental Pool, tehát a két német és három további nyugat-európai hajóstársaság is megállapodott a magyar kormánnyal. Ennek hatására a legális kivándorló forgalom (az útlevéllel ellátottak aránya) 1911 és 1914 között a Pool öt kikötőjében (Bréma, Hamburg, Rotterdam, Antwerpen, Le Havre) együttesen 44%-ról 90%-ra nőtt, igaz, a valódi áttörésre csak 1914-ben került sor. (1913-ban az arány csak 52% volt, és 1912-höz képest még csökkent is.) A javulásnak számos oka lehetett. A korabeli statisztikusok kettőt említettek: a Continental Pool törekedni kezdett a szabályszerű eljárásra, s a határrendőrség hatékonysága is növekedett. Ez a kép azonban árnyalásra szorul. A HAPAG ugyanis 1914-ig folytatta illegális 27
