Századok – 2024
2024 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Samu Nagy Dániel: A háttérember. Csengery Antal politikai és közéleti pályája (Cieger András)
TÖRTÉNETI IRODALOM párt tanácskozásain. Csengery tehát egyszerre volt jelen a politikai, a kulturális és a gazdasági élet különféle színterein. Ennek ismeretében teljesen érthető, hogy önmagát „az ország egyik legzaklatottabb embereként” (482.) jellemezte. Csengery közéleti szerepeiben közös, hogy leginkább intézményalapító és -szervező, illetve véleményező, bíráló, interpretáló és szövegező munkát végzett. Kiterjedt munkásságának írásos bizonyítékait (például műkritikáit, könyvismertetéseit, beszédeit, naplófeljegyzéseit, leveleit) halála után örökösei gyűjteményes kötetekbe rendezve kiadták, amelyek ma már online formában is elérhetők. Samu Nagy Dániel ezeket az egymást részben átfedő tevékenységi köröket követi nyomon aprólékosan, nagy forrásbázisra támaszkodva, számos rövid alfejezerbe tagolva mondanivalóját. Könyvét elolvasva úgy vélem, talán szerencsésebb lett volna bizonyos esetekben — az életrajzoknál kézenfekvő - időrendi tárgyalás helyett átfogóbb, tematikus fejezetekben bemutatni például a Csengery család életmódját, az MTA belső működését vagy éppen az oktatáspolitikai vitákat. A monográfia időről időre visszatérő kérdése, hogy - bár Csengery Antal emlékét köztéri szobor és utca is őrzi Budapesten, továbbá a főváros évente kiosztott sajtódíját is róla nevezték el - politikusként miért nem lépett soha előtérbe és vállalt vezetői szerepet. A sorozatos felkérések ellenére miért maradt második ember Deák Ferenc, Eötvös József és Lónyay Menyhért mögött? A szerző esetenként próbál rövid válaszokat adni erre a dilemmára Csengery egy-egy elejtett mondata alapján, de könyve végéről hiányolom az összegző számvetést főhőse képességeit és politikusi magatartását illetően. Mindenesetre sokatmondó, hogy a Csengeryvel szemben megfogalmazott - a szerző által gyakran idézett - egykorú kritikák (a politikus szorgalmának, kitartásának és kiváló kodifikációs képességének elismerése mellett) rendszerint rideg megjelenését, barátságtalanságát, cselszövésre való hajlamát emelik ki. Valamint azt is, hogy gondolatai nem (elég) eredetiek, azaz inkább csak mások elméleteit hangoztatja a felszólalásaiban. Az előbbiekben felsorolt jellemhibák egyike sem lett volna akadálya egy nagyobb ívű politikusi karriernek, ugyanis számos akkori kormánytagra ráillett az iménti leírás. Azonban komolyabban kell vennünk azt a korabeli megállapítást, miszerint Csengery inkább elméleti szakember volt, semmint gyakorlatias államférfi; nem érezte magát otthon a politikai versengésben (például a választási kampányokban), és nem volt ügyes debatter. Továbbá a könyv lapjain többször felbukkan, hogy Csengery torokproblémákkal küszködött, hangja sokszor erőtlen volt, és minden bizonnyal korai halálához is súlyosbodó torokbetegsége vezetett (mindössze 58 évet élt). Samu Nagy Dániel könyvéből világosan kiderül, hogy a számos gyermeket nevelő, különösebb vagyonnal nem rendelkező értelmiségi ember állandó küzdelmet folytatott megélhetése biztosítása érdekében (élete utolsó bő tíz évét leszámítva), amivel azonban szétforgácsolta szellemi képességeit és fizikai egészségét. A hatalom ellenőrzését szem előtt tartó újságírói és politikusi, illetve az esztétikai és szakmai színvonal felett őrködő műbírálói és kodifikátori szerepébe mintha idővel belemerevedett volna, és e szigorú belső mérce ambíciói gátjává vált. Nem véletlen, hogy számot vetve saját lehetőségeivel és képességeivel, a kormánypárt belső ellenzékeként tekintett magára, a pénzügyi bizottság meghatározó tagjaként pedig gyakran bírálta a kormányt is. Örök elégedetlenkedőként vett részt az 1867-es politikai rendszer működtetésében, vállalva a kétfrontos harcot párttársaival, illetve a parlamenti ellenzékkel. Jelen munka határozott érdeme, hogy a nagypolitika jól ismert eseményei mellett jelentős teret szentel a társasági élet és a fővárosi egyesületek bemutatásának, és ezen keresztül megrajzolja Csengery kiterjedt kapcsolati hálóját: többek között Arany Jánoshoz, Gyulai Pálhoz és Kemény Zsigmondhoz fűződő személyes viszonyát. Ugyancsak nagy erénye Samu Nagy Dániel könyvének, hogy átélhető módon szól a kenyérkereső értelmiségi embert nyomasztó íráskénykényszerről (és az ezzel járó esetenkénti felszínességről), a pénzkezelés nehézségeiről, valamint a szellemi életet is sújtó megosztottságról, a szekértáborok kialakulásáról. A szerző 185
