Századok – 2023

2023 / 5. szám - TANULMÁNYOK BUDAPEST EGYESÍTÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Rácz Attila: A fővárosi népi ellenőrzési bizottságok működése 1958–1959-ben

A FŐVÁROSI NÉPI ELLENŐRZÉSI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE 1958-1959-BEN A beadványok és újítások intézésének vizsgálata, a dolgozók bejelentései Ezen vizsgálatok legfőbb célja az volt, hogy az illetékes államigazgatási szervek minél több figyelmet fordítsanak a dolgozók beadványaira, újítási javaslataira. A 380 népi ellenőr részvételével 68 minisztériumi vállalat, 119 tanácsi vállalat, 73 tanácsi osztály vizsgálata után megállapítást nyert, hogy a bizottságok létrejötte­kor hiába adott ki a Fővárosi Tanács VB a beadványokra és az újításokra vonatko­zó utasítást az alá rendelt intézményeknek, azok nem tettek eleget a rendeleteknek, az újítási ügyek intézése sok helyen nehézkes volt, sokszor nem egyeztek „a vállalat műszaki szükségleteivel, újítási feladattér vével”. További visszaélésekre utalt az is, hogy a vállalatok magas összegeket fizettek ki „eszmei díj” címén, és ez gyakran nagyobbrészt a vállalat vezetőihez került, de a rendeletek hiányosságai következ­tében olyan személyek is részesültek belőle, „akik a valóságban nem működtek közre az újításokban”. Az olyan adminisztrációs hibák, mint például szerződés­kötés és az engedélyezés dátuma előtti kifizetés, szintén visszaélésekre utaltak.28 28 BFL XXXV.l.a.4. 38. őe. (1958. november 10.) 38-39. BFL XVII.1301. 6. doboz. A fővárosi és kerületi NEB-ek 1958. 29 BFL XVII.1301. 6. doboz. A fővárosi és kerületi NEB-ek 1958. 30 BFLXXXV.l.a.4. 38. őe. (1958. november 10.) 39. Közérdekű bejelentések A legérdekesebb eseteket rejtő közérdekű bejelentések vizsgálata igen nagy kapa­citást lekötő feladatkör volt. 1958-ban fővárosi és kerületi szinten 1719 közérdekű bejelentés történt, a legtöbb társadalmi tulajdon védelme tárgyában (438), illet­ve tanácsi szociális és szakigazgatással (373), magánszemélyekkel (230), az állami belkereskedelemmel (188) és az építőiparral (125) kapcsolatban. 1019 volt magán­panasz, kiugróan sok, 485 esetben lakás- és ingatlanügyben. Mindezekből saját hatáskörben 951-et a népi ellenőrző bizottságok vizsgáltak ki, 115 ügyben fordul­tak, illetve adtak át ügyet az ügyészségnek.29 Ezek közül a legnagyobb volumenűek a „Csepeli Posztógyár 8 millió forintos selejtkára, a Kénsavgyár mintegy 1 millió forintos társadalmi tulajdonnal való mulasztása, fővárosi szinten a szikvizes kisipa­rosokkal szemben [a FNEB] mintegy 25 millió forintos adócsalást állapított meg”.30 1958. novemberi keltezéssel „közérdekű bejelentés” érkezett a KNEB-hez az Orvosi Továbbképző Intézet Egészségügyi Szakiskola igazgatója, gondnoka és a gazdasági iroda dolgozói ellen: „nap mint nap rengeteg feketét fogyasztanak bent az irodahelyiségben a nevelőkkel egyetemben. A fekete- és likőrfogyasztás mellett a tanulók a reggelire beárazott vaj és téliszalámi helyett zsíros kenyeret kapnak, esetleg kekszet, ritkán vajat, ez azonban a legtöbb esetben romlott és ehetetlen.” 976

Next

/
Oldalképek
Tartalom