Századok – 2023
2023 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Borsi-Kálmán Béla: Az Aranycsapat és ami utána következik. Adalékok a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetéhez a futball tükrében (Rigó Balázs)
TÖRTÉNETI IRODALOM függésben áll azzal, hogy személyesen át- és megélt részletek is gazdagítják szövegét. Szekfűhöz hasonlóan Borsi-Kálmán is az esszé azon műfaji sajátosságát használja ki, amely lehetőséget kínál a személyesebb írásmódra, a saját vélemény kifejtésére és a stílusban, illetve a szövegtípusok - azaz a hétköznapi, képszerű és a fogalmi, absztrakt ábrázolások - közötti váltásokban is nagyobb szabadságot nyújt a szerző számára. A műfaj által biztosított tág mozgástér és nagyfokú szabadság a szerző történetírói felfogásában és forráskezelési eljárásában is megmutatkozik. Borsi-Kálmán az általa idézett collgingwoodi gondolat jegyében lényegében mindent forrásnak, azaz „evidenciának” tekint, s az írott szöveges források széles repertoárja (levéltári dokumentumok, újságcikkek, publicisztikák, esszék, regények, lírai művek) mellett nagy szerepet szán az oral history köré be sorolt szóbeli közléseknek, anekdotáknak, visszaemlékezéseknek, de fényképeket, filmeket, mérkőzések felvételeit, sőt arckifejezéseket, s - labdarúgásról lévén szó - mozdulatsorokat, anatómiai jegyeket is szép számmal bevon vizsgálatába. Az elemzés alá vett történeti kútfők értelmezése során nemcsak a történettudomány, hanem a filológia, a szemantika, az etimológia, a szemiotika, a szociológia, a pszichológia, a társaslélektan, az antropológia eszköztárából is válogat. Ez az ambiciózus törekvés rokonítható a pozitivista történettudománnyal szemben a totális történelmet (szintézist) hirdető Henri Berr attitűdjével, aki szerint a történetírás a 19-20. század fordulóján azért veszített vonzerejéből, mert elbátortalanodott az általánosításokra való hajlamában. Berr arra biztatta pályatársait, hogy kapcsolják be a társadalomtudományokat munkájukba annak érdekében, hogy a történettudomány más diszciplínák eredményeinek szintetizálására is képessé váljon. Borsi-Kálmán Béla e műve mégis leginkább ahhoz az 1970-es évek végi narratív történészi szemlélethez áll közel, amely felelevenítette a történész történetmondó funkcióját, inkább leíró stratégiákat használt, az individuumra, a körülmények közé ágyazott emberre koncentrált, nagyobb érdeklődéssel fordult az egyedi felé és amely az 1980-as évekig leginkább az ideálok, értékek, mentális eszközkészletek és viselkedés személyes, benső mintáit kutató mentalité történészeire volt jellemző. A források (ön)reflektív és kritikus elemzése közben Borsi-Kálmán Béla egy-egy pillanatra bevezeti műhelyébe az olvasót. Hangsúlyosan foglalkozik az állambiztonsági iratok megfelelő forráskritikájával, kiemelve, hogy azok felhasználása, értelmezése rendkívüli körültekintést kíván, mivel természetüknél fogva erősen manipulativ szövegek, amelyek az avatatlan szem számára nem teszik láthatóvá a bennük rejlő valós szándékokat. Nagyon fontos ugyanakkor az a megállapítása is, hogy az állambiztonság működése szempontjából minden jelentés értékes, a hálózati személyek által megszerzett minden információnak komoly szerepe lehet egy koncepció kialakításában vagy éppen cáfolatában. Ki kell emelni azt is, hogy a titkosszolgálat által beszervezett személyek esetében - a sine ira et studio jegyében - mindvégig kerüli az ítélkezést, olyannyira, hogy megjelölésükre kizárólag a semlegesebb jelentéstartalmú titkosszolga, hálózati személy, ügynök, esetleg az informátor, ritkábban a raportőr kifejezéseket használja, mellőzve a spicli, a besúgó vagy a tégla szavakat. Azt is hangsúlyozza, hogy azért sem lehet pálcát törni senki felett, mert minden beszervezés más és más, még akkor is, ha vannak bizonyos alapesetek. A szerző a kötetben több iratot közöl akár teljes terjedelmében, egyúttal elemezve is azokat, de attól sem riad vissza, hogy a levéltári dokumentumok „biztonságos” közelségét elhagyva a heurisztika vagy az analógia módszerével élve fogalmazzon meg következtetéseket, melyek azonban - figyelembe véve ezen eljárások korlátáit - leginkább kérdések formájában öltenek testet. Ezek a megoldások egyfelől ismét jó betekintést nyújtanak a történészi munkába, másfelől érzékletesen demonstrálják, milyen komoly akadályok állnak a „patyolattiszta, nagybetűs, abszolút TÖRTÉNELMI IGAZSÁG” (254.) feltárása előtt. 830
