Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Koloh Gábor: „Szántani lehet, de vetni nem muszáj”. Az ormánsági egykézés történetei (1790-1941) (Papp István)
TÖRTÉNETI IRODALOM a témának legalább olyan fontos részét képező közéleti-politikai s nem tudományos diskurzus elemzése kapcsán még van lehetőség a további kibontakozásra. Igaz, a kétféle szemlélet messze esik egymástól, s nehezen feltételezhető, hogy egyforma jártasságra lehet szert tenni bennük. Mindezt azért tartom fontosnak jelezni, mert a monográfiát záró szerkezeti egység, három völgységi település termékenységtörténeti elemzése kicsit kilóg a kötetből rövidsége okán, valamint az előző, alaposan kimunkált fejezetekkel összevetve. A vizsgálat elkerülhetetlenségét azzal indokolta Koloh Gábor, hogy az 1930-as, 1940-es években a népi mozgalom egyik legfontosabb tézisére kívánt reflektálni, miszerint az önmagát feladó, közösségi érzésben megrendült magyarság egykézik, míg velük szemben a magabiztos, a Német Birodalmat a háta mögött érző németség viszont szaporodik. A többséget fenyegető kisebbség szomorú tézise mély hagyományokkal bír a magyar eszmetörténetben, így logikus ezen állítások gondos ellenőrzése. A szerző meggyőzően érzékelteti, hogy a demográfiai átmenet jelensége a németség körében is érvényesült, ha a hangsúlyok máshová kerültek is. Ezt azonban - talán hely és idő szűkében, talán azért, mert egyszer minden kutatást le kell egy ponton zárni - teljességében nem bontotta ki a szerző. Ahogy maga is jelezte, 1894-nél lezárta a vizsgálat időhatárát, így a második világháborúig tartó fél évszázad bemutatása még további feladat. Ezért a kötet 4., záró fejezetét inkább olyan izgalmas kérdésfeltevésnek tekinthetjük, amely reményeink szerint kijelöli a szerző további szakmai útját. A műből számos új és tanulságos megállapítást idézhetnék a fontos részeredmények felsorolásával, helyette mégis arra sarkallnám az olvasót, hogy vegye végig Koloh Gábor briliáns bizonyításokon alapuló állításait, legyen szó a vőség rendszeréről, a magzatelhajtási technikákról, a felekezeti (római katolikus - református) mintázatokról vagy éppen a családon belüli erőszak természetéről, mely résztémák azután összeilleszthetők az egyke összefoglaló fogalmával. Azokat a sorokat szeretném inkább idézni, határozott egyetértésemmel, amelyek a szerző társadalomtörténészi hozzáállását érzékeltetik: „A makrostruktúra tehát segíthet értelmezni, látni és láttatni, de a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a társadalmi folyamatok sajátját, a sokszoros összetettséget, a rejtőzködő és megvilágító részeket felfedje, hiszen elvesznek, elmosódnak, vagy meg sem jelennek. A mikrostruktúra vizsgálata külön nyelvet igényel, aprólékos munka, amely magában hordozza magának a vizsgálónak az énjét és önértelmezését is.” (116-117.) S igen, jelképesen Koloh Gábor is ott van a református padsorokban, a hagyatéki vásárokon, a gyógyfüveket gyűjtögető, magzatokat elhajtó asszonyoknál vagy az öreg szülőkkel veszekedő házaspárok szobáiban, amelyekről és akikről ez a történet szól. O sem vonhatta ki magát a témát felkapó és bemutató diskurzus nyelvi ereje alól. Hiszen Kodolányi János nagyon erős novellái, Illyés Gyula részleteiben pontatlan, de szenvedélytől duzzadó esszéje, a Pusztulás, vagy éppen a Fülep Lajos által kezdeményezett, a felső-baranyai egyházmegye református lelkészeit faggató közvélemény-kutatás - melynek anyagát a szerző remekül kiaknázta -, éppen azért mond még ma is sokat a számunkra, mert egyenetlenségük, tévedéseik, elfogultságaik ellenére képesek voltak egy emberi közösség húsbavágó valóságát megragadni. S bár a szerzőt nem fűtik olyan heves, netán forradalmi indulatok, mint az Ormánság szerzőjét, Kodolányit, a Kákicson szolgáló Kiss Gézát vagy A néma forradalommá a közéletbe berobbanó Kovács Imrét, mégis tisztában van azzal, hogy mi magunk is részesei vagyunk a múltból eredő és a jövőben folytatódó történetnek, amelyet jelen esetben az egyke szó köt össze. Ezt a termékeny szemléletet az alábbi módon fejezte ki Koloh Gábor: „A fentiekből is kiolvasható, hogy nem a felekezeti hovatartozás a születéskorlátozás terjedésének elsőrangú magyarázó faktora, véleményem szerint mégis érdemes azt külön elemzés alá vonni. A fenti diskurzusokból is láthattuk, hogy oly sokan és oly sokszor hozták összefüggésbe az ormánságiak vallását és születésszabályozását, hogy a két szó, úgymint református és egyke összeforrt. Nem tartom tehát vargabetűnek, ha részleteiben is megvizsgáljuk, mit láthatott a korabeli 608
