Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Koloh Gábor: „Szántani lehet, de vetni nem muszáj”. Az ormánsági egykézés történetei (1790-1941) (Papp István)
TÖRTÉNETI IRODALOM sőbb kiderül, valóban találó metaforája ez a születésszabályozásnak, ugyanakkor kissé túlságosan irodalmias, s ha önmagában állna, akár félre is vihetné az olvasót. A metaforát azonban szépen feloldja az alcím, amely egyben a kutatás időhatárait is kijelöli. Igaz, a szerző nem az Ormánság egészének (több tíz falu) szisztematikus feldolgozására vállalkozott - amit nem is lehetett volna reálisan elvárni -, hanem a vajszlói kerületet vette nagyító alá. Ez viszont nem fedi le a táj egészét, ahogyan erre Koloh Gábor utal is a művében, de logikus ellenérvként hozható fel, hogy az ormánsági egyke, éppen a diskurzus emlékezetet formáló ereje révén nagyon markáns kifejezéssé vált, s így sokkal alkalmasabb a mondandó körülhatárolására. Az egyke, sőt tágabb értelemben véve a demográfia kérdésköre, a születésszabályozás problémája a népi mozgalom egyik legerősebb és legmaradandóbb kérdésének bizonyult, amelynek máig tartó hatását, elevenségét aligha kell bizonyítani. Ezzel a szerző is maradéktalanul tisztában van, így munkája egyszerre reflektál a szép- és szakirodalom, illetve a publicisztika állításaira. Ugyanakkor olyan lélegzetelállítóan alapos és széleskörű társadalomtudományi elemzést végzett el, amely rendkívül érett és magabiztos tudásról árulkodik. S elkerülte a legveszedelmesebb csapdák egyikét is: nem helyezkedett a múltról mindent tudó történész fölényes helyzetébe, nem akart mindenáron mítoszokat rombolni, hanem patikamérlegen porciózta ki állításait. Alaposan utánajárt Fülep Lajos, Kodolányi János és Kovács Imre szociográfiáinak, novelláinak, közéleti írásainak, bemutatta a túlzó és hibás tételeket, de meghajolt a logikus érvek súlya előtt és felhasználta mindazokat a megfigyeléseket, amelyek más forrásokkal is igazolhatók. Az egész kötet legfontosabb szervező elve a tudatosság: nagyon pontosan feltett kérdések, részletesen bemutatott források s az ezekből levonható következtetések osztják négy plusz egy alfej ezerre {Bevezetés, Történeti demográfiai vizsgálat, A születésszabályozás társadalmi háttere a vajszlói kerületben, illetve Történeti antropológiai vizsgálatod) a kötetet. A szerző folyamatosan szembesíti a kapott eredményeket a szakirodalomban fellelhető, párhuzamba állítható megállapításokkal, így mérlegre téve azokat. Egy helyen maga a szerző is idézi az „unus testis, nullus testis” figyelmeztetését („egy forrás, nem forrás”), amely a történeti szemináriumok első évfolyamán szokott elhangzani, hogy azután igen sokak fejéből gondtalanul kihulljon. Koloh Gábor munkájában dicséretesen hosszú időtávlatot tekintett át, s mint az összegzésben elmondja, minden jel szerint még tovább kell majd az időben visszamenni, ha az ormánsági egyke-kérdést szeretnénk megragadni. Ám a 18. század végétől a második világháború idejéig húzódó ív így is bőségesen elegendő ahhoz, hogy a témához tapadó állításokat, tévhiteket, hagyományelemeket és történeti szociológiai tudást megrostáljuk. Koloh egyszerre idézi fel a Kodolányi János-Fülep Lajos-Illyés Gyula hármasával leírható indítást, mivel ők voltak azok, akik korántsem elsőként, de elődeiknél jóval sikeresebben, tehát a közvéleményt nagyobb mértékben formálva és részben deformálva írtak a kérdésről. Vagyis arról, hogy az ormánsági falvak létszáma csökken, egyre több család csak egy gyermeket vállal, s ezért a föld szűke, az eltompult erkölcsök, a válságba került családmodell egyaránt felelős, s mindehhez hozzájárul még a szapora németség fenyegető térfoglalása. Összképük olyan erővel hatott, hogy még a honi szociológia egyik legnagyobb alakja, Andorka Rudolf szemléletét is befolyásolta, sőt tudósi alaposságát és szigorúságát bizonyos tekintetben felpuhította, ahogyan arra Koloh smeggyőzően rámutatott. A szerző három, egymással szorosan összeköthető, de különböző lehetőségeket tartogató vizsgálati módszert választott: a történeti demográfia, a hagyományos társadalomtörténet és végül a történeti antropológia eszköztárával járta végig az egyke, a születésszabályozás és a család történetét Vajszlón és a környező falvakban. E szempontok összehangolása nagyon jól sikerült, és Koloh Gábor az utóbbi évek egyik legkomolyabb történeti szociológiai monográfiáját tette le az asztalra. Finom kritikaként talán annyit jegyezhetek meg, hogy e két nagy pilléren nyugvó vállalkozás közül a társadalomtudósi szerepben jelesre vizsgázott a szerző, de 607
