Századok – 2023

2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Koloh Gábor: „Szántani lehet, de vetni nem muszáj”. Az ormánsági egykézés történetei (1790-1941) (Papp István)

TÖRTÉNETI IRODALOM hogyan tárgyalt és egyeztetett a magyar hatóságokkal, a nádorral, a bécsi kormányszervekkel, a Habsburg katonai és politikai tisztségviselőkkel. Reményeim szerint a budai pasák levelezése révén világossá válik majd, hogy Közép-Kelet Európa sorsáról nemcsak a két nagyhatalom központjában, hanem helyi szinten is hoztak döntéseket. Jelenleg négy helyen folyik a témába vágó forráskiadó tevékenység: az ELKH BTK Törté­nettudományi Intézetében, a Salzburgi Egyetemen, az Osztrák Tudományos Akadémia Bal­kán és Kelet-Európai Intézetében (Arno Strohmeyer vezetésével digitális formában), valamint a Szegedi Tudományegyetemen az ELKH-SZTE Oszmán Kori Kutatócsoportban a Közép­kori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéken. Itt kell megemlíteni, hogy az elmúlt évtize­dekben kezdett bécsi kutatásokat talán be sem lehetett volna indítani Fazekas István áldozatos levéltárosi tevékenysége nélkül, aki darabszintű katalógust készített a 16-17. századi magyar vonatkozású anyagról, s ezt a munkát utóda, Oross András is hasonló alázatossággal folytatja. A segítségükkel megkezdődött kutatás egy új sorozat elindulását is eredményezte, amelynek sajtó alá rendezésében az említett kutatóhelyek vezetői és tagjai vesznek részt. Külön pozití­vum, hogy a budai pasák levelezését közlő sorozat a két magyarországi kutatóhely, az BTK Történettudományi Intézete és a ELKH-SZTE Oszmán Kori Kutatócsoportjának otthont adó SZTE BTK közös kiadványában jelenhetett meg. Meggyőződésem szerint a most bemuta­tott kötet jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a Magyar Királyság nagyobb figyelmet kapjon a 16-17. századi Európa történetének kutatásában. Papp Sándor Koloh Gábor „SZÁNTANI LEHET, DE VETNI NEM MUSZÁJ” Az ormánsági egykézés történetei (1790-1941) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Bp. 2021. 378 oldal Az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt az érdeklődés a 20. századi magyar történelem egyik leg­bonyolultabb eszme- és politikatörténeti jelensége, a népi mozgalom iránt. Míg 1990-et követő­en nagyjából két évtizedig kevésbé tűnt a nép iség fontos témának, mára megváltozott a helyzet. Egy új kutatói nemzedék színre lépésével sora születnek a mozgalomhoz tartozó személyiségek életrajzai, a határon túli magyarság körében releváns népi áramlatokat bemutató kötetek, mér­legre került a népi szociográfusok teljesítménye, és végül, de cseppet sem utolsó sorban, több, az irányzathoz szorosan köthető terület, így a népi tehetségmentés vagy a kelet-európai népek együttműködése tárgyában fontos tanulmányok és monográfiák láttak napvilágot. Ez utóbbi hullámhoz köthető Koloh Gábor alapvetően, de nem kizárólagosan társadalomtörténeti ihle­­tettségű monográfiája, amely tíz évnyi kutatómunka eredményeit tartalmazza. A szerző - szépen leképezve egy klasszikus történészi életpálya első állomásait - előbb szak­dolgozatának, majd doktori disszertációjának keretében dolgozta fel az ormánsági egyke-kér­dést, pontosabban szólva több metszetben mesélte el annak történeteit. Már a cím is kifejezésre juttatja a szerző azon szándékát, hogy az egyre inkább általánossá váló, historikusi szemlélethez alkalmazkodjon, és a végleges, lezárt elbeszélés szigorúságát hirdető „történet” kifejezés helyett a többszólamúságot érzékeltető többes számot használja. Mindez a megfogalmazás csupán az alcímben szerepel, a főcím ugyanis egy figyelemfelkeltő ormánsági közmondás. Ahogyan ké­SZÁZADOK 157. (2023) 3. SZÁM 606

Next

/
Oldalképek
Tartalom