Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Benei Bernadett: A magyar krónika Árpád-kori szakaszának latin nyelve (Veszprémy László)
TÖRTÉNETI IRODALOM ról, a klasszikus művekre vagy a Bibliára visszavezethető szöveghelyekről, legyenek azok teljes idézetek vagy parafrázisok. Meg kell jegyeznem, hogy az egyházjogi terminológia összefoglaló áttekintése krónikáinkban mindmáig adóssága a hazai kutatásnak. A források kérdését a szerző nagyon mértéktartóan értékeli, elkerüli az egy-két szóra korlátozódó hasonlóságokból levonható téves azonosítások által kínált csapdákat. Pedig valóban, még a legkiválóbb kutatók (így Deér József, Győry János, Györfíy György) is - nem beszélve a műkedvelőkről - hajlamosak voltak néhány szó azonossága alapján szövegek és szerzők között közvetlen kapcsolatot feltételezni. Benei Bernadett joggal hangsúlyozza a hazai kutatásban azt a Déri Balázs által bevezetett szempontot, miszerint a Bibliára visszavezethető helyek egy része a liturgia nyelvéből került át a történeti irodalomba. Rendkívül nagyra kell értékelni a szerzőnek a krónika romlott szöveghelyeinek javítására tett erőfeszítéseit, ahol a grammatika mellett a paleográfia tanulságait is segítségül hívja. Hadtörténészként különösen becsülöm azt az elemzést, amelynek az 1071. évi nándorfehérvári zsákmány elosztásáról szóló, sokféleképpen értelmezett fejezet a tárgya. A nyelvi elemzés, a nyelvi rétegek és a szóanyag részletes bemutatása után az összegző következtetések szerepelnek. A szerző szerint számos érv szól a krónika egészének egységessége (azaz tudatos átszerkesztettsége) mellett, mindenekelőtt alaktani, grammatikai, stilisztikai jellegzetességek. Ugyanakkor a szöveg töredezettsége melletti érvek is számosak, amelyek árnyalják, de nem cáfolják az előbbi megállapítást. Benei Bernadett úgy véli, hogy Kristó Gyulának a krónika lexikai egységességéről szóló nézetét a bemutatott grammatikai elemzés megerősítette. Az egyes krónikaszerkesztések kronológiai problémáit persze mindez nem oldja meg, ám a tisztánlátáshoz közelebb vihet ez a megállapítás. A szerző szerint miközben a Könyves Kálmán-kori szerkesztés léte szinte általános támogatottságot élvez a hazai medievisztikában, annak 11. századi előzményei, azaz a korábbi szöveg műfaja még megosztja a kutatókat; kérdéses, hogy történeti, évkönyvszerű feljegyzésekről vagy nagyobb lélegzetű, kompakt művekről van-e szó. Benei a Kálmán-kori gesztát egy „első átszerkesztésnek” tekinti, amelyet egy korábbi, a pogánylázadásokra, Gellértre vonatkozó történeti forrás előzhetett meg. A krónikafolytatások vizsgálatát valóban megnehezíti, hogy az átdolgozások az eredeti szövegezést nehezen vagy alig rekonstruálhatókká tették. A ma olvasható átszerkesztést végző krónikás „talán Anonymus kortársaként” (99.) a 13. század elején egységesítette a szöveget. A nem szakember számára meglepő lehet, de Anonymus művének sokat vitatott - a leginkább elfogadott nézet szerint 1200 körüli - darálása a krónika átszerkesztésének az idejére nézve is meghatározó lehet. Joggal utal arra Benei, hogy az átdolgozót a nyugati iskolákban tanult és a királyi kancelláriában is megfordult, római és kánonjogi műveltséggel rendelkező klerikusok között kell keresnünk. Ha az olvasó azt várná, hogy a kötetből megismeri a magyar krónikák szerzőit, átdolgozok, akkor csalódni fog. Cserébe azonban naprakészen tájékozódni tud a krónikakutatásban használatos filológiai és történeti módszerekről, beleértve e módszerek alkalmazásának lehetőségeit, eredményeit, távlatait, s egyúttal a korlátáit is. A szerző világosan és érthetően tekinti át a korábbi szakirodalomnak a krónikára vonatkozó, legtöbbször egymással vitázó, egy kutatói életpályán belül is változó elméleteit, rövidebb-hosszabb megjegyzéseit, kiegészítéseit. A kötet jóval többet nyújt a latin nyelvi elemzések puszta közreadásánál: kritikusan értékeli a kutatástörténetet és a nyelvi-lexikográfiai elemzésekből levonható eredmények révén továbbgondolásra ösztönöz. A minden tekintetben hiánypótló kézikönyv nem könnyű olvasmány, élvezetéhez egy latin nyelvtant és egy retorikai kézikönyvet is célszerű előkészíteni, nem beszélve a Scriptores Rerum Hungaricarum vonatkozó köteteiről. Igaz, a munka használatát megkönnyíti a névmutató, valamint a nyelvi elemzések függelékként közreadott példatára. A szerző a hazai medievisztikai szakirodalom egyik megkerülhetetlen - elkerülhetetlenül vitákra ösztönző - alapmunkájában 602
