Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Benei Bernadett: A magyar krónika Árpád-kori szakaszának latin nyelve (Veszprémy László)
TÖRTÉNETI IRODALOM Benei Bernadett A MAGYAR KRÓNIKA ÁRPÁD-KORI SZAKASZÁNAK LATIN NYELVE (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Bp. 2022. 379 oldal Régóta várt monográfiát vehetünk kézbe, hiszen a középkori magyar elbeszélő források, ezen belül is a 14. századi krónikakompö^znWként ismert kútfő latin nyelvének, szókincsének és nyelvtanának vizsgálata nélkül magukhoz a szerkesztmény által fenntartott szövegekhez sem tudunk közelebb kerülni. A történeti és filológiai kutatás máig küzd azzal a feladattal, hogy a mára elveszett, de egykor biztosan létező szövegváltozatokhoz közelebb jusson. Ennek első nyomai a 11-12. századtól kezdve azonosíthatók, s e korai szerkesztéseket Anonymus és Kézai Simon is hasznosította. Mindez szoros kapcsolatban áll a krónikák keletkezéstörténetének bonyolult rekonstruálásával. A most recenzeált munka a szerző 2021-ben megvédett PhD disszertációja, amelyben rendkívül meggyőzően és egyúttal elegánsan vágja át magát ezen az említett ingoványon. A mű első nagy fejezete az „ősgeszta” és a krónikaszerkesztések kutatástörténetével foglalkozik és áttekinti a különféle elméleteket I. András korától egészen Kézai Simonig. Nem egyszerűen csak számba veszi, hanem értően és - ami az egész munkára jellemző - mértéktartóan értékeli is azokat. A 13. század közepéig terjedő krónikafolytatások kérdése, kutatástörténete rendkívül tanulságos, s az olvasó egyúttal egy olyan fejezetet vesz kézbe, amely önálló olvasmányként is megállná a helyét. A magyar krónika 12. század végén vagy 13. század elején történt átszerkesztésére vonatkozó elmélet összefoglalása már a könyv fő kérdéséhez vezet el: lehet-e igazolni, hogy a jelenleg olvasható, ám heterogén eredetű szöveget a szerkesztési folyamat egy pontján egységesítették, vagy éppen ellenkezőleg, a műben a töredezettség az uralkodó. Az egységesség és töredezettség a kötet két kulcsfogalma. A szerző azt feltételezi, hogy az 1167 és 1192 közötti években készült egy krónikaszerkesztés, amelyet az 1210-es évek eleje és az 1230-as évek dereka között átdolgoztak. Az elemzés tárgya ez a feltételezett átdolgozás. A következő fejezet a hagiográfiai és történeti szövegek nyelvi-stilisztikai vizsgálatának módszertanába vezet be. Az elbeszélő források módszertanilag hasznosítható nyelvi elemzései eddig elsősorban a hazai latin legendák esetében, illetve a budai minorita által írt krónikarész esetében születtek meg. A szerző feleleveníti és kritikusan értékeli ifj. Horváth János könyvének (Árpád-kori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái. Bp. 1954.) szakmai fogadtatását és máig nyomon követhető hatását. A rímes és ritmikus próza arányának elemzése Horváth könyvében számos maradandó eredményre vezetett, amelyeket a korábban Madzsar Imre, majd később Kristó Gyula által folytatott lexikai-frazeológiai elemzések sikerrel egészítettek ki, de egyúttal egy sor új kérdést is felvetettek. A kötet legizgalmasabb része az a 150 oldal, amely a krónikaszerkesztés 11-12. szövegének nyelvi elemzését nyújtja. Sorra tárulnak fel az olvasó előtt az egyes szövegrészek alaktanának, igeneves szerkezeteinek, főmondati igehasználatának, mellé- és alárendelő szerkezeteinek jellegzetességei. Az elemzések során nemcsak a szerző módszertani képzettsége és alapossága derül ki, hanem a stílust színező alakzatok vizsgálata a stilisztikában való jártasságát is meggyőzően igazolja. Benei Bernadett helyesen hasznosította azt az ifj. Horváth János könyvének vitája kapcsán sokat hangozatott szempontot, miszerint a nyelvi és lexikográfiai elemzéseknek együtt, párhuzamosan kell haladniuk. Ennek keretében olvashatunk a római jogi és kánonjogi terminusok-601 SZÁZADOK 157. (2023) 3. SZÁM
