Századok – 2023
2023 / 3. szám - PRAGMATIZMUS, HAGYOMÁNY ÉS MODERNIZÁCIÓ - MÁRIA TERÉZIA CSÁSZÁRNÉ ÉS KIRÁLYNŐ - Mezey Barna: A Pragmatica Sanctio és a magyar történeti alkotmány
Mezey Barna A PRAGMATICA SANCTIO ÉS A MAGYAR TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY Deák Ferenc így írt Wenzel Lustkandlnak címzett vitairatában: „Alkotmányunk történelmi alkotmány, nem egyszerre készült, hanem a nemzet életéből fejlett ki, s a nemzet szükségeihez és a kor igényeihez képest mind a nemzet jogait, mind a királyi jogokat illetőleg, lényegben és formában, időnként változásokon ment keresztül.”1 Deák megfogalmazása a magyar történelmi alkotmány időbéli folytonosságára utal, arra az évszázadokat átívelő folyamatra, mely az alkotmányos intézmények képződésének, befogadásának, közmeggyőződéssé válásának adott keretet. A történeti alkotmány hosszú évszázadok hagyományaira épült, jellemzője a tradicionális megalapozás, a szokás ereje és az olykor több száz esztendő során létrejött szabályozás összefüggő sora. Lényege nem az újdonság erejében, a vívmányok pillanatnyi összefoglalásában, a deklarálás igényében és az aktuális jogi biztosítékok kiépítésében van, hanem a szokások, precedensek, konvenciók, törvények és egyéb szabályok körül kialakult tartós társadalmi konszenzusban. Vagyis Deák meghatározását ki kell egészítenünk azzal, hogy a történeti alkotmány jellegzetessége a tradicionalitás mellett a struktúráját és processzusait meghatározó jogforrások gazdagsága. Az alkotmány tartalmi teljességét hiába is keresgélnénk a törvénytárban,2 hiszen bár (különösen a 18. századtól) erősödött a mai értelemben vett törvény és a törvényalkotás tekintélye, annak jelentős hányada a szokásjog és a jogértelemzés zónájába esett. Még korábban, a rendi dualizmus képleteinek kialakulásával a rendi gyűlésen kialkudott eredmények, a politikai csoportok és osztályok conventusbéli konszenzusa, a rendi erők és a királyi hatalom erőegyensúlya határozta meg az országgyűlési határozatok súlyát;3 a későbbi politikai akarat pedig a fennmaradásuk esélyeit. A „régi jó jog” világában a jogalkotásnak, a tudatos és akaratos változtatási szándéknak, a politikai akaratnak kevés esélye volt a szokással, a gyakorlattal és a történeti meggyőződéssel szemben. Aligha véletlen, hogy az 1848-as áprilisi törvényhozás is a jogfolytonosság jegyében igyekezett tető alá hozni a politikai átalakulást; de az sem, hogy Deák Lustkandllal szemben a jogfolytonosságot hívta segítségül a magyar alkotmány értelmezésében. 1 Deák Ferenc: Adalék a magyar közjoghoz. Észrevételek Lustkandl Venczel munkájára. Das ungarisch-österreichische Staatsrecht a magyar közjog történelmének szempontjából. Pest 1865. 89. 2 Ilyen alkotmányértelmezés: Fábiánné Kiss Erzsébet: A magyar pragmatica sanctio 200. évfordulójára tervbe vett kiadvány hazai történeti albizottságának iratai. Levéltári Szemle 47. (1997) 4. sz. 39-45. 3 SzíjártóM. István: A Diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Bp. 2005. 31. 495 SZÁZADOK 157. (2023) 3. SZÁM
