Századok – 2023
2023 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Mihail Konsztantyinovics Juraszov: Vengrija i russzkije knyazsesztva v XII v. {Gyóni Gábor)
TÖRTÉNETI IRODALOM (Vlagyimir Monomah uralomra jutásával) lenne összefüggésben Álmos megvakíttatása (1113 vagy 1115). Kálmán hűtlen felesége, Jevfimija elüldözése után pedig Magyarország és a Rusz (a Monomah-dinasztia) kapcsolatai a „stabil szövetség” helyett a turbulencia irányába haladtak, melynek az 1130-as évek végén II. Béla Jaropolk Vlagyimirovicsnak (Kijev) Vszevolod Olgovics (Csernyigov) ellen nyújtott segítsége vetett véget, és amit a Borisznak nyújtott támogatás felfüggesztése is jelzett. (Boriszt a szerző szerint a volinyi fejedelem, a Monomah-fi Andrej Vlagyimirovics Dobrij támogatta a Sajó menti csatában). A könyvben természetszerűleg fontos szerep jut az 1146—1154 közötti háborúnak, amelyben a magyarok is aktív szerepet játszottak Kijev (Izjaszlav Msztyiszlavics) szövetségeseiként, szemben a halicsi-csernyigovi-északkeleti „koalícióval”. 1144-ben a magyarok még a halicsi Vlagyimirko Volodarevicset támogatták az akkor már kijevi nagyfejedelemséget elfoglaló Olgovics Vszevoloddal szemben. II. Géza házassága Jefroszina Msztyiszlavnával megváltoztatta a helyzetet, főleg azt követően, hogy 1146-ban Izjaszlav Msztyiszlavics került Kijev élére, az ott 1139 óta uralkodó Olgovicsot váltva. A magyarok a kijeviek megbízható szövetségesei voltak Csernyigov és az északkeletiek ellen. A Ruszban kibontakozott harc szinkronban zajlott az ekkor formálódó nagy európai szembenállással: I. (Komnénosz) Mánuel bizánci császár és III. Konrád német király szövetsége 1148-ban a normannok ellen egybeesett a magyarbizánci konfliktus kiéleződésével és a magyarok szövetségeseinek számító szerbeknek a bizánciaktól elszenvedett vereségével. Az összeurópai szembenállás a Ruszra is kiterjedt: a halicsiak és a Jurij Dolgorukij vezette északkeletiek inkább Bizánchoz álltak közel (amit majd And rej Bogoljubszkij idején egyfajta „izolacionalizmus” váltott fel), míg Kijev Magyarországhoz kötődött. Ráadásul Magyarország a Balkánon is konfliktusba került I. Mánuel birodalmával, ami talán paradox módon, de érthetően még inkább belesodorta Magyarországot a Rusz belharcaiba. A komoly magyar érdekeltséget nemcsak II. Géza, hanem nagybátyja, a szerb Belus bán lányának a szintén kijevi Monomah Vlagyimir Msztyiszlaviccsal kötött házassága jelezte. M. K. Juraszov kimondottan egy nagy európai szembenállás egyik frontjaként érzékelteti a Rusz 1146—1154 közötti belháborúját. 1149-ben Izjaszlav elvesztette Kijevet, ahol Jurij Dolgorukij szállt meg, Izjaszlav Msztyiszlavics Luckba szorult, ám 1151-ben a Ruta menti csatában döntő győzelmet aratott Jurij felett. 1153-ban a halicsi Vlagyimir meghalt, Jaroszlav Oszmomiszl azonban folytatta apja politikáját, bár 1154-ben Tyerebovljánál - a Szeret folyó partján — vereséget szenvedett Izjaszlávtól. Izjaszláv halála után azonban visszatért Kijevbe az északkeleti Jurij Dolgorukij, ami Juraszov szerint érzékenyen érintette a magyar pozíciókat. Jurij Dolgorukij végül győztesen került ki a háborúból, s ezzel a magyar keleti politika tere is beszűkült: Kijev helyett inkább Halics vált fontossá az 1160-as években átmenetileg politikai bizonytalanságba süllyedő Magyarország számára. A halicsi szövetséghez már II. Géza idején visszatért a Magyar Királyság, s a nagy halicsi fejedelem, Jaroszlav Oszmomiszl III. Istvánt is támogatta. A mű utolsó fejezete III. Béla halicsi törekvéseivel foglalkozik. E törekvések végül nem jártak sikerrel a lengyelek által támogatott Vlagyimir Jaroszlaviccsal szemben, de a részletező és némileg gépies elbeszélés mintha nem érzékeltetné, hogy III. Béla halicsi politikája minőségi eltérést jelentett a korábbi időszakhoz képest, ugyanakkor „nem utolsósorban” az északkeleti „orosz” Vszevolod elrettentő erejének tudja be, hogy a magyar király (Jefroszina Msztyiszlavna fia) nem erőltette a halicsi expanziót. M. K. Juraszov könyve alapos és faktológiai megközelítésű eseménytörténeti ismertetés, igen nagy, a szerző érezhetően maximalista indíttatásának megfelelő apparátussal felvértezve. Juraszov a korábbi munkáiban már megszokott körülményes alapossággal, aprólékossággal vizsgálja kutatása tárgyának részletkérdéseit. A műben elég sok a kronológiai problémafelvetés, aminek a fontossága vitathatatlan, de erősen kérdéses, hogy ezt kell-e egy kutatás intellektuális végcéljának tekinteni. 385
