Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gyurgyák János: Elvesztett illúziók – megtalált történelem (Jeszenszky Géza)
TÖRTÉNETI IRODALOM „hungarus”-ból nem lett a nem-magyar nemzetiségek által is elfogadható valódi politikai nemzet, mint a brit. Hajlamosak vagyunk abban keresni a kudarc gyökerét, hogy nem sikerült a magyar nyelvet a közélet és a hadsereg, pláne a templomok nyelvévé tenni, de ha a valóságban szerencsére nem létező „könyörtelen magyarosítás” révén ez sikerült is volna, az elmúlt fél évszázad etnikai reneszánsza fényében ez sem tette volna magyarrá a történelmi ország egész népességét. Mielőtt azonban a magyar szabadelvűség „unhappy ending”-jéhez, a dualizmus korát lezáró forradalmakhoz és Trianonhoz érkeznénk, szólni kellett azokról a kísérletekről, amelyek a végkifejlet elkerülését vagy legalább elodázását szolgálták. Ügy látom, hogy Gyurgyáknak is ez a legkedvesebb témája, Tisza István, Ady Endre és Jászi Oszkár sziszifuszi küzdelmei a történelmi ország megőrzésére. A szerző alapos historiográfiai áttekintést nyújt a Tisza-irodalomról, anélkül, hogy itt elmondaná saját véleményét erről a hol el túlzottan csodált, hol el túlzottan bírált tragikus hősről. De megteszi ezt a kötet legfrissebb tanulmányában, a kismonográfiának is beillő „Ady-dilemmák”-ban, ami persze a politikába beleszóló költővel foglalkozik. Jogos a gyakori párhuzam, azaz kontraszt Tisza és Ady között? Gyurgyák elemzése hozzájuk kapcsolja Jászi Oszkárt is. Megfogalmazása szerint Ady - velük szemben - csak a politikába beleszóló, de abban dilettáns értelmiségi volt. Költészete és a kor politikájának alapos és mély ismeretében mutatja be olvasójának e három nagyságnak a magyarsághoz, a korabeli radikalizmushoz, a magyar zsidósághoz, a hazai nemzetiségekhez és a valláshoz fűződő bonyolult viszonyát. Ebbe épül be egy tömör és szerintem nagyon találó portré Tisza politikai nagyságáról és végső csődjéről (83-89.), valamint arról, ahogyan Jászinak és radikális politikai barátainak nemes szándékai kudarcba fúltak. Mindhármuknál megállapítja a magyar gondolat és a szabad gondolat (Litván György) összeegyeztetésének sikertelenségét. Ennek volt az áldozata a polgári radikálisok művelt, de kis létszámú és kis befolyású csoportja. A nemzetiségi kérdésben Ady és Jászi egyetértése nem volt teljes, mutatja ki Gyurgyák, bár mindketten illúziókat kergettek a tekintetben, hogy van olyan demokratikus megoldás, amit a nemzetiségek elfogadnak, lemondva az elszakadásról. Ady kálvinizmusa nyilván mélyebben gyökerezett, mint az áttért, de reformátusságát haláláig megőrző Jászié. Mindketten mélyen hittek a zsidóság asszimilációjában, tartósan magyarrá válásában. E tekintetben nem osztom Gyurgyák pesszimizmusát: a cipszerek, svábok, szlovákok és jóval kisebb mértékben a románok és a szerbek esetében az asszimiláció működött, sőt sok buzgó neofitát termelt, a zsidóság vonatkozásában pedig még a holokauszt borzalma sem semmisítette meg azt teljesen. Megannyi honfitársunk (például 1956 számos hőse) mellett a magyar nyelvet ma is őrző izraeli állampolgárok tanúsítják ezt. A szerző azt a kérdést is körbejárja, hogy miért került Jászi „liberális szocializmusa a politikai eszmetörténet lomtárába” (468.). Gyurgyák ezt éles kapitalizmus-ellenességével magyarázza, szerintem a Kommün, majd a Horthy-korszak propagandája után az 1948 után szocializmusnak nevezett diktatúra mért rá halálos csapást. Ez nyilvánult meg az SZDP 1990-es választási kudarcában, majd az SZDSZ átmeneti tündöklés utáni eltűnésében. Gyurgyák imponáló és empatikus jártasságát a modern kori magyar történelemben és annak historiográfiájában nagy monográfiái mellett jelen tanulmánygyűjteménye is igazolja. Ami azonban ritka a magyar történelem művelői között, az az elmélyült világtörténelmi tájékozottsága. Példája ennek az első világháború „őskatasztrófájának” tömör és példásan tárgyilagos bemutatása a régibb és a legújabb nemzetközi szakirodalom felhasználásával. Ezért tudja a szerző magyar eszmetörténetet a fejlett világ szellemi mozgalmainak keretébe helyezve tárgyalni. Kudarcos 20. századi történelmünk alapja a trianoni békeszerződés. A szerző erről öszszeállított ezer oldalas antológiája (Trianon 100. Vérző Magyarország - Emlékező Magyarország I-II. Bp. 2020.) nem azt a nézetet támasztja alá, hogy csak az a magyar, akinek fáj, hiszen a téma tárgyilagos külföldi ismerői is igazságtalannak és egész Közép-Európára nézve 204
