Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gyurgyák János: Elvesztett illúziók – megtalált történelem (Jeszenszky Géza)
TÖRTÉNETI IRODALOM károsnak tekintik. Inkább fogalmazási, mintsem tartalmi különbség kettőnk között, hogy bár elkerülhetetlen volt a történelmi ország megszűnése, de nem az 1920-ban kijelölt határokkal. Az sem volt törvényszerű, hogy az utódállamok centralizált, úgymond nemzetállamokként és nem autonóm területek föderációjaként jöttek létre. Trianon meghaladására, azaz a nemzeti kisebbséggé vált nemzetrészek jövőjére vonatkozóan Gyurgyák tizenegy szóba jöhető megoldást vesz sorra. Racionális és felelős megoldást valóban csak a maradék ország belső megerősödése és az ebből eredő tekintély, súly jelent, továbbá a kiegyezés a szomszédokkal, ennek azonban előfeltétele, hogy a szomszédos nemzetek egyezzenek ki magyar kisebbségükkel. Ezt nagyban elősegítheti az Európai Unió, esélyt erre pedig egy abban konstruktív szerepet betöltő Magyarország nyújthat. Szinte az egész, Horthy nevével fémjelzett korszakot jellemzi Bethlen István, „egy nagy magyar politikusi osztály utolsó jelentékeny képviselője” (435.) két véglet közötti megítélése. Gyurgyák ezt a rá jellemző tárgyilagossággal és alapossággal mutatja be. Egyet lehet érteni értékítéletével, miszerint Bethlen „politikai teljesítményéért megérdemli tiszteletünket [...], de a jövő felé utat mutató zászló nem lehet sohasem” (435.). A reformkortól a Rákosi-korszakig tartó történelmünkről egyedülálló keresztmetszetet kínál Szekfű Gyula életpályája és munkássága. Jogosan állapítja meg Gyurgyák, hogy „képzelet, konceptuális érzékenység, problémalátás, végül pedig íráskészség” (370.) találkozása a jó történetírás alapkövetelménye. Azt már én állítom, hogy nincsen magyar történész, akire Szekfű ne gyakorolna hatást. Három tanulmányban is értő, egyben meggyőzően kritikus elemzést kapunk e kimagasló történetíró eszméiről, kora társadalmát és politikáját javító szándékairól. Noha Szekfű „meddő törekvés”-nek mondta (372.), hogy a történelem az élet tanítómestere, de tudományos életművére és publicisztikai tevékenységére rányomja a bélyeget igyekezete, hogy nemzete küzdje le belső társadalmi, gazdasági, politikai és lelki hibáit, vagyis térjen jobb útra. Gyurgyák részleges fölmentő magyarázatot ad arra, hogyan jutott el Szekfű „a forradalomellenes reformkonzervativizmustól a forradalom és a szocializmus elfogadásáig” (404.), hogy „mintegy letette a fegyvert a baloldal előtt” (379.). En a bolsevizmust nem nevezném baloldalnak, hiszen fölszámolta a szociáldemokratákat és a szociális problémákat átérző népi írókat követő pártirányzatokat. Gyurgyáknál - mint minden felelősen gondolkodó állampolgárnál - a múlt ismerete nem öncél, hanem tanulságok keresése. Miért siklott félre jó száz év alatt annyi rendszerváltozás? Mit üzen a múlt a jövőnek? Kétszáz év alatt hogyan alakult a magyar nemzet fogalma, a nemzeti érzés írók és politikusok gondolatai és hatásuk nyomán? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a kötet kiemelkedően fontos tanulmányai a „nemzet által világosan” cím alatt. Itt olvashatunk arról: mekkora hiba, hogy a valódi, nem kommunista baloldal nagyobb része érzéketlen volt a nemzeti kérdésben, valamint arról is: mennyire fontos lenne széles körben megérteni, hogy a nyolc országban szétszakítva élő magyar nemzet megmaradását, jövőjét nem a (nem is létező) nemzetállamok Európája, hanem a nemzetek Európája biztosíthatja. Ezt a problematikát a kötet végén szereplő közéleti, politikai írások, interjúk taglalják, ezek Gyurgyák életművének nem kevésbé fontos részét jelentik. A kötet pedig a maga egészében tanúsítja, hogy szerzőnk mennyire alaposan ismeri a magyar történetírást, annak legjobb képviselőit, akik - kimondva, mint Szekfű és kimondatlanul, mint Szűcs Jenő - a nemzet jobb jövőjét szolgálták. Jeszenszky Géza 205
