Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp Árpád (szerk.): Délszlávok Párizsban. Egy határszakasz megrajzolásának krónikája és dokumentumai (A. Sajti Enikő)
TÖRTÉNETI IRODALOM rának alakulását. Munkája alapos levéltári kutatásokon alapszik, figyelme kiterjedt a délszláv békedelegációnak a Jugoszláv Levéltárban (Arhiv Jugoslavije) őrzött anyagaira, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (Srpska akademija nauke i umetnosti) kézirattárában őrzött Cvijié-hagyatékra, illetve a néprajzi-földrajzi szekció dokumentumaira is, amelyek az újvidéki Szerb Matica kézirattárában (Rukopisno odeljenje Matice srpske) találhatók. Mindezek mellett pedig Papp Árpád szintén haszonnal forgatta Jovan Cvijié özvegyének visszaemlékezéseit. Ha azonban végignézzük a szakirodalmi hivatkozások jegyzékét, meglepődve látjuk, hogy a Trianonra vonatkozó, igen bőséges magyar nyelvű irodalomból alig néhány magyar szerző neve bukkan fel. Az ő munkáik közül leggyakrabban az Ádám Magda és Ormos Mária szerzőpáros interneten is hozzáférhető, francia diplomáciai iratokat közlő forrásgyűjteményének első kötetével találkozunk. Miközben joggal hiányoljuk a magyarországi szerzők munkáinak alaposabb ismeretét, arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy ez a döntés a szerző tudatos választása volt. Papp Árpád szándékosan lépett ki „saját komfortzónájából”, és tudatosan a Magyarországon nem vagy csak alig ismert délszláv szerzők igen gazdag munkáira támaszkodott. A szerb és horvát nyelvű szakirodalom ismerete viszont igazán alapos, sőt teljesnek mondható. Leggyakrabban Stanoje Stanojevié, Andrej Mitrovié, Milorad Ekmecié, Bogdan Krizman és Ljubinka Trgovcevié ma már alapműnek számító írásait említhetjük ehelyütt. A könyv két nagyobb egységből áll: az Egy új állam a Balkán-félszigeten című, szinte önálló könyvnyi terjedelmű tanulmányból, valamint a dokumentumokat tartalmazó Szöveggyüjteményből. Az első rész alapvető információkat közöl a békekonferencia döntéshozatali struktúrájáról, és bemutatja a déli magyar határ megrajzolásában kompetens Központi Területi Bizottság román és délszláv albizottságainak tevékenységét. A hivatalosan 1919. január 14-én Jovan Cvijié vezetésével megalakult nép rajzi-történelmi szekció, azaz a szerb kormány által kinevezett szakbizottság munkájáról készült 28 fennmaradt jegyzőkönyv alapján - a magyar nyelvű szakirodalomban először - kronológiailag rendezett információkat közöl ennek tevékenységéről, amelynek, mint írja, az volt a feladata, hogy a majdani államhatárok legitimitását tudományos érvekkel alátámassza. Bácska, Bánát és Baranya történelmében, néprajzában, valamint földrajzában jártas szakembereket és több, a vitás területek sajátosságait jól ismerő „szakértőt”, vagyis helyi egyházi és világi méltóságot is bevontak a szekció munkájába. A Blasko Rajié szabadkai bunyevác katolikus pap által vezetett szabadkai küldöttségen kívül - amelynek az volt a feladata, hogy bizonyítsa: Szabadka délszláv többségű város - még számos helyről (Baja, Bánát, Deszk, Szőreg stb.) érkeztek küldöttségek Párizsba. Nekik szintén az adott terület délszláv jellegét kellett bizonyítaniuk, beadványaik elemzése során a szerző egyértelműen rámutat, hogy a Belgrád által inspirált helyi küldöttségek nem gyakoroltak érdemi hatást az északi határ megvonására. Papp Árpád véleménye szerint a Jovan Cvijié vezette néprajzi-történelmi szekció, miközben több alkalommal összeütközésbe került a délszláv politikai delegáció vezetőjével, a tapasztalt és nagy tekintélyű Nikola Pasiétyal, a delegáció „legsikeresebb szekciójának bizonyult” és Cvijié saját kapcsolatai révén közvetetten is komoly hatást gyakorolt a „négyek” döntéshozatalára. Mint ismeretes, a délszláv küldöttség két „sarkalatos területi koncepcióval” érkezett a béketárgyalásokra: Petar Pesié tábornok stratégiai megfontolásokon alapuló területi követeléseivel, illetve a Cvijié által kidolgozott, etnikai, néprajzi, földrajzi érvekre alapozott nemzetállami koncepcióval. Bár Pesié tervezete nem talált érdemi meghallgatásra Párizsban, a szerző érzékelteti azt is, hogy szükség esetén maga Cvijié is átlépte saját, tudományos meggyőződése által diktált etnikai, statisztikai szempontjait, és a Bánát kérdésében stratégiai érveket is használt, Temesvár esetében pedig nem zárkózott el a népszavazástól sem. A magyar olvasók számára sok új információt tartalmaznak azok a részek, ahol a szerző a Nikola Pasié vezette délszláv delegáció felkészületlenségéről, a delegáció szerb és horvát tagjai közötti nézeteltérésekről, a magyar etnikai statisztikai adatok megkérdőjelezéséről, a politikai 195
