Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÁRSADALMI, GAZDASÁGI KIHÍVÁSOK – NAGYVÁROSI VÁLASZOK - Ordasi Ágnes: A faipar és fakereskedelem térformáló hatása a dualizmus kori Fiumében
A FAIPAR ÉS FAKERESKEDELEM TÉRFORMÁLÓ HATÁSA A DUALIZMUS KORI FIUMÉBEN jelentőségét nem részletezik. így természetesen kevesebb szó esik arról is, hogy a város lakosságának jelentős része a „faüzletben” találta meg a számítását. Ennek több oka is volt: a földművelésre mérsékelten alkalmas talajviszonyok, a tengerparti életmód sajátosságai, valamint a 18. században még bőségesen rendelkezésre álló közeli erdőségek jó minőségű faállománya. A lakosság a fa meghatározó hányadát hagyományosan tűzifaként hasznosította, az értékesebb fajtákból pedig épület- és szer fákat (deszkákat, gerendákat, hordókat) készítettek.25 25 Fest Aladár—A. E Smo quina: Fiume kereskedelme. In: Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Szerk. Sziklay János - Borovszky Samu. (Magyarország vármegyéi és városai) Bp. 1901.; Gonda Béla: A magyar tengerészet és a fiumei kikötő. Bp. 1906. 56-57.; Fest Aladár: Fiume kereskedelme a középkorban. 2-ik és befejező közlemény. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 2. (1895) 81-109. 26 Fiume alközségei: Cosala, Drenova, Plasse. 27 Rapporto della Camera di Commercio e d ’Industria in Fiume per quadriennio 1858-1861. Fiume 1862. 33. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamara példaként Verbovskot, Delnicét, Cubart hozza fel, de mellettük Vratát, Drágát, Lopazzát, Fuzinét és Grobnik környékét is meg lehet említeni. 28 Ress Imre: Kapcsolatok és keresztutak. Bp. 2004. 47-48. 29 Kaposi Zoltán: Iparfejlődés és városszerkezet Pécsett a 19-20. század fordulóján. Urbs 6. (2011) 51-76. 30 MNL OL K 228 1. d. 22496/1889. 3. t. 460. a. sz.; GondaBaK magyar tengerészet i. m. 113-115.; Erdösi E: Trieszt-Fiume i. m. 312-313. A fa (és a faszén) később is az egyik legfontosabb exportcikknek számított. Hajnal Antal műszaki tanácsosnak a fiumei kikötő magyar királyi építészeti hivatala főnökének 1889. évi jelentése szerint a legfontosabb kiviteli anyag a donga, a szálfa, a törzs- és átalfa, a talpfa, a léc, a deszka, a bükkfa, a fatábla, a papír, a hordó és a cserzőanyag volt. Továbbá, ahogy Erdősi Ferenc számításaiból kiderül, fajlagos értékét tekintve más egyéb nyersanyagok mellett még 1913-ban is a fa dominált Fiume kivitelében. Fiumében a középkortól kezdve a lakosság jelentős részét az egyik legmeghatározóbb tengerparti iparág, a hajóépítés foglalkoztatta. A 19. század közepén ezért a lokális elit hajózásból élő tekintélyesebb famíliáinak tagjai nemcsak hajókkal, de saját földtulajdonnal, erdővel és fűrészteleppel is rendelkeztek. Ezek a területek többnyire Fiume alközségeiben26 vagy vonzáskörzetében helyezkedtek el.27 A nagyobb erdő- és/vagy fűrésztelep-tulajdonosok közé tartoztak az Barcicok, Minachok és Ossoinackok, a magyar nemességet szerzett Adamichok,28 valamint Cosulichok, Copaitichek, Gelletichek és Luppisok. Ez utóbbiaknak még nemesi előneveik (pecinei, bakari, szentmiklósi, tihovaczi) is birtokaikra utaltak. Az erdőbirtoklás a „faüzlet” jövedelmezőségét illetően hatalmas előnyöket biztosított számukra. Megkönnyítette a nyersanyag beszerzését és feldolgozását, illetve jelentős idő- és költségmegtakarítást tett lehetővé azzal, hogy a fa kezelése a kitermelés helyén történt. A tulajdonosnak így nem kellett a kiemelkedően magas fiumei telekárakra költenie. A jelenség természetesen nem fiumei sajátosság: Kaposi Zoltán munkáiból ismert, hogy Pécsen is hasonló folyamatok zajlottak le az építési vállalkozók körében.29 Fiume „fakereskedelme” leginkább az osztrák és dalmát kikötőkbe, majd Angliába, Olaszországba és Franciaországba irányított fakivitelre épült.30 A leg12
