Századok – 2023
2023 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gulyás László Szabolcs: A Swarcz-ügy. Perlogisztika és perköltségek Magyarországon a középkor végén
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS 1000 forintos vételár mellett azt az 50 forintot is el akarták kérni Swarcz Györgytől, amelyet ők a szőlőszezon során addig a szőlőre költöttek, s ezt Swarcz meg is ígérte nekik.54 Nyilvánvalóan az történt, hogy mivel a pénz átvétele és a szőlő átadása nem sokkal a szüret előtt ment végbe, amiben a bártfaiak így már nem vehettek részt, az eddig ráfordított jelentős szőlőművelési költségük teljesen veszendőbe ment volna, ha nem kérik vissza az összeget Swarcztól. Ezért feltehetően bemutatták a bírák előtt az 1488. évi szőlőszámadásukat is, amely követelésük alapja volt. 54 DF 215535. A fentiek alapján világossá válik, hogy az 1485—1487 közötti perköltségjegyzékbe is azért vezették be a bemutatás pillanatáig vezetett vincellérszámadást, mert az 1487. augusztusi bírói döntés is a szüret előtt történt, így a polgároknak arra is gondolniuk kellett, hogy ha elveszítik a pert, akkor az az évi szőlőművelési kiadásaikat vissza kell majd szerezniük még a szőlő átadása előtt. Ezt pedig csak részletes költségjegyzékkel tudják megtenni. Az 1485—1496. évi perköltségjegyzék keletkezésének körülményei kevesebb kérdést vetnek fel. Amikor a per egy évtized után, 1496-ban véget ért, és az ügy kimenetele már szinte mindenki számára egyértelműnek tűnt, a bártfai polgárok megint csak nekiláttak egy terjedelmes perköltségjegyzék összeállításának, hogy behajthassák követeléseiket. Ehhez 1487-ig ugyanazokat az összeírásokat használták fel, amelyek alapján 1487-ben is összeállították a perköltségjegyzéket — ennek köszönhető, hogy az 1487-ig terjedő bejegyzések szövege hasonló, tartalma és értékei pedig szinte tökéletesen megegyeznek a két forrásban - míg a későbbi időszakra nézve már az új, 1489-től vezetett perköltségjegyzéket vették alapul. Szőlőszámadásra ezúttal nem volt szükség, hiszen a szőlőt már csaknem egy évtizede elvesztették, Swarcz pedig a fent említett, művelésre fordított 50 forintot is nyilván már régen kifizette nekik. A bártfai levéltárban meglévő kézirat minden bizonnyal az 1496 februárjában a delegált pápai bírák elé terjesztett perköltségjegyzék fogalmazványa lehet, amit az is bizonyít, hogy a szövegben több javítás, lehúzás és interlineáris kiegészítés van, valamint e forrásnak nincsen a másik dokumentuméhoz hasonló címoldala, hanem rögtön a kiadások felsorolásával kezdődik. Továbbá a tény, hogy a dokumentum a bártfai levéltárban található, szintén erre utal. A végleges költségjegyzéket - amelyről nem tudjuk, hogy teljes egészében megegyezett-e a fogalmazvánnyal, vagy kihagytak-e esetleg belőle egyes, a bírák előtt nehezen igazolható kiadásokat - a bártfai küldöttek az Egerben zajló tárgyaláson terjesztették a bírák elé, akik meg is ítélték a tetemes kártérítést a polgároknak. Az nem valószínű, hogy a benyújtott jegyzék visszakerült volna a városba, főleg, hogy az ügyet lezárták, Bártfán azonban szerencsésen fennmaradt ennek fogalmazványa. 125
