Századok – 2023
2023 / 6. szám - MECENATÚRA ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁS - Róka Enikő: Az értékhalmozás csendes évtizedei. A Fővárosi Képtár története, 1959–1989
RÓKA ENIKŐ A nyilvánosságban megjelent mondatokkal párhuzamosan a háttérben is élénk vita folyt a gyűjtés irányairól, amit egy 1981-es múzeumi felügyeleti jelentés indított el, s ami 1983—1984 körül jutott nyugvópontra. Bár maga a jelentés nem ismert, az arról 1982-ben, a múzeumban folytatott vita igen. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a vizsgálat számonkérte, hogy a gyűjtemény egy része nem közvetlenül várostörténeti jellegű, s azt is kimondták, hogy „nincs budapesti iskola”. Földes Emília azzal vágott vissza, hogy „egy várostörténeti múzeumnak kötelessége közé tartozik az is, hogy a város szellemi életét dokumentálja. Szellemi életének szerves része a képzőművészet maga”, s Derkovits és Csernus példájával igyekezett alátámasztani, mennyire fontos, hogy ezekkel az alkotásokkal egy-egy korszak komplex képét meg lehessen rajzolni. Ami pedig a budapesti iskola létét vagy nem létét illeti, leszögezte: „Budapest döntő szerepet játszik az ország szellemi életében”, s például a Gresham-kör képviselői „meghatározták a magyar művészet fejlődését is, de kitörölhetetlenül Budapesthez tartoztak”. Mravik László, aki az értekezlet jegyzőkönyve szerint a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetőjeként vett részt a megbeszélésen, határozottan a képzőművészeti gyűjtési koncepció védelmére kelt. Véleménye szerint „csak budapesti iskola van a képzőművészetben”, a BTM országos gyűjtőkörű, és két utat vázolt a gyűjtemény számára: vagy létrejön egy önálló Fővárosi Képtár, amit maga túl nagy vállalásnak gondolt, vagy minden gyűjtéssel kapcsolatos kérdést „a BTM művészettörténeti osztályának a hatáskörébe kell a jövőben utalni”. Néhány megjegyzése emellett arra utal, hogy a muzeológusok félelme nem volt alaptalan: „[...] a Magyar Nemzeti Galéria a modern gyűjtés tekintetében eléggé szerény munkát végzett évtizedeken keresztül. Még azt is lehet mondani, hogy kontraszelekciós tevékenységet. Olyan értékdevalváló munka folyt ott, ami óhatatlan réseket teremtett arra, hogy egy jó elképzelésekkel működő gyűjtemény megpróbálja felvállalni ennek a pótlását.”128 E mondatok alapján nem kizárt, hogy valóban felmerült, hogy a Nemzeti Galéria hiányosságait a BTM képzőművészeti gyűjteményi anyagának elvételével kompenzálják, s ez legalábbis a szakfelügyeleti szintig eljutott. Nyilván e jelentés árnyékában íródott már az 1983-as munkaterv is, melyben hangsúlyozták, hogy „kizárólag azokat a képzőművészeti alkotásokat gyűjtjük, amelyek valamilyen (sic) módon dokumentálják a főváros művészeti fejlődését, változását, szellemi arculatának átalakulását az uj- és legújabb korban”. Ugyanitt jelezték, hogy a „BTM képzőművészeti gyűjtésének profilja még nem lezárt ügy s a felügyeleti vizsgálat tapasztalatainak értékelésénél részletesen foglalkozunk majd e 128 BTM RA M. 247-82. Az 1981. évi felügyeleti vizsgálat jelentését megtárgyaló értekezlet jegyzőkönyve, 1982. márc. 23., 11-27. 1167