Századok – 2023
2023 / 6. szám - MECENATÚRA ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁS - Róka Enikő: Az értékhalmozás csendes évtizedei. A Fővárosi Képtár története, 1959–1989
KL ÉRTÉKHALMOZÁS CSENDES ÉVTIZEDEI véleményben sietett leszögezni, hogy a mű „jelentősége, hogy a koronázást kritikai szemlélettel ábrázolja”.39 39 KM-FKI Vételi akták 1963-65 dosszié, Bertalan Vilmos levele a BTM Főigazgatóságának, Cifka Péterné szakértői véleményével, 1962. júl. 28.; a mű Itsz. KM. 62.219 40 BTM RA M. 150/1961. Józsa Ödön Népművelési Osztály vezetőjének a levele a BTM főigazgatóságának. Képzőművészeti vásárlási keret, 1961. márc. 14. Az 1960-as évek közepén úgy tűnik, hogy a történeti anyag vásárlására szánt összeg 150 000 Ft-ról 100 000-re, a szoborminták, a bronzöntés és a monumentális alkotások külön kerete 100 000-ről 75 000 Ft-ra csökkent. - KM-FKI Vételi akták 1963-65 dosszié. 41 BTM RA ia. Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Népművelési Osztálya a BTM főigazgatójának. A Fővárosi Képzőművészeti Gyűjteménnyel kapcsolatos feladatok szabályozása, 1961. szept. 26. 42 GrécziEz „Kiscell volt a szerelem” i. m. 120. Ami a pénzügyi hátteret illeti, 1960-tól a rendelkezésre álló évi 280 000- 300 000 forintból 150 000 forintot a múzeum egyenesen megkapott, az összeg másik felét a főváros „pályázatokra és közvetlen megbízásokra” magánál tartotta, de ami fennmaradt ebből, azt az év végén átadta a múzeumnak.40 Az évek során ez némileg változott, hol kicsit csökkent a keret, vagy mind a 300 000 forintot odaadták, de lényegileg és nagyságrendjében nem változott. Az emlékművek kismintáinak vásárlására és öntetésére egy külön, ezen felüli, I960 körül 100 000 forintos, majd változó léptékű költségvetés állt rendelkezésre. Az alapítás utáni években emellett még a Művelődésügyi Minisztérium is biztosított évi plusz 100 000 forintos „vásárlási keret”-et a fővárosi képzőművészeti gyűjtemény fejlesztésére,41 ami jól mutatja a fővárosi mecenatúra és az állami kultúrpolitikai szempontok összekapcsolódását: a cél egy fővárosi, de országos jelentőségű múzeum, s azon belül képzőművészeti gyűjtemény létrehozása, és az ideológiailag megfelelő kor társ művészet támogatása volt. Ezek elképesztő összegek voltak, így valósnak tűnik Tőkeiné Egry Margitnak egy 2015-ös interjúban tett megjegyzése, miszerint „néha a főváros több pénzt bocsátott a rendelkezésünkre a vásárláshoz, mint amennyiből a Magyar Nemzeti Galéria gazdálkodhatott [...] olykor helyzeti előnyünk volt a galériához képest”.42 Egyértelmű és egykorú forrás arra vonatkozóan, hogy miért vállalkozott a főváros ilyen léptékű anyagi áldozatra, az eddig feltárt dokumentumokból nem olvasható ki. Minden bizonnyal több tényezőre vezethető vissza e jelenség, amiben éppúgy szerepet játszhatott az első gyűjtemény elvesztésének megrázkódtatása és az abból táplálkozó újjáépítő lendület, mint a politikai igény, hogy a főváros az új ideológiai keretbe helyezve kulturális vezető szerepét demonstrálni tudja. A 1960- as évek elejére rendelkezésre állt a fővároshoz méltó és politikailag is vállalható gyűjteményépítési koncepció, emellé könnyen be lehetett állni anélkül, hogy az első gyűjtemény pótlására vonatkozó szándék explicit kifejezést nyert volna. A fővárosi mecenatúrának, valamint az intézmény és az ott dolgozó szakemberek viszonylagos függetlenségének köszönhetően az újraalapítás utáni másfél 1152
