Századok – 2022
2022 / 6. szám - KÖZLEMÉNY - Mihalik Béla Vilmos: Mattyasovszky László kancellári kinevezése (1695—1696)
KÖZLEMÉNY Mihalik Béla Vilmos MATTYASOVSZKY LÁSZLÓ KANCELLÁRI KINEVEZÉSE (1695-1696)* Közismert tény, hogy a kora újkorban, egészen 1732-ig a magyar kancellári méltóságot egyháziak viselték, kivételt addig csupán Perényi Péter (1540-1542) és Illésházy Miklós (1706—1723) működése jelentett. A Habsburg Monarchia központi kormányszerveiként működő kancelláriák között ez magyar sajátosság volt. Az 1620-ban létrejött Osztrák Udvari Kancellária, de a Cseh Kancellária élén is már világiak álltak, aminek komplex okai voltak. A magyar kancellári posztot elnyerő főpapok jól képzett rétegnek számítottak, akik képesek voltak a vezetői feladatok ellátására. Egyházi jövedelmeik miatt működésük viszont csak kevésbé követelt meg további forrásokat. Ráadásul a főpapi réteg egymással összefogva sikeresen tudta visszaszorítani a főurakat, és távoltartani őket a kormányszervekben történő szerepvállalástól. Az uralkodók is könnyebben szót értettek a katolikus főpapokkal, mint a magyar főurakkal, így az udvar számára sem volt haszontalan a kancellári pozíciót püspökökkel betölteni. A 17 század végéig a főurak sem feltétlenül nézték rossz szemmel a főpásztorok kancelláriai és kormányzati szerepvállalását. Ezek a pozíciók ugyanis jellemzően hosszabb időn át szorosabb helyhez kötöttséggel jártak, amelyet a nagybirtokos életmód kevésbé engedett meg, főleg a török háborúk árnyékában. A püspök-kancellári pozíció azonban egyházi szempontból nem volt előnyös, hiszen így viselője egyházmegyéjétől távol kényszerült élni. Ez viszont a trienti zsinat által előírt rezidenciakötelezettséggel ütközött, amelyet a Szentszék és a bécsi nunciusok a 17 században már egyre komolyabban számonkértek.1 1 Fazekas István-. A Magyar Udvari Kancellária és hivatalnokai 1527-1690 között. Bp. 2021. 175-180. Lippay György kancellár rezidenciakötelezettségével kapcsolatos római eljárásra: Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638-1642). Századok 154. (2020) 779-820. 2 Fazekas I: A Magyar Udvari Kancellária i. m. 58-60. A kancellárok kinevezését gyakran politikai háttéralkuk és személyi ellentétek kísérték. Nemcsak az volt a kérdés, hogy az új kancellár a rendekhez vagy az uralkodóhoz áll-e közelebb, hanem például a nádor vagy épp az esztergomi érsek mennyire tudta saját klienseinek, politikai szövetségeseinek biztosítani a befolyásos posztot.2 Mindezek a szempontok tehát alapvetően határozták meg a kora újkorban, hogy végül kiből lehetett kancellár. * A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj keretében jelent meg. Ezúton is köszönöm Cziráki Zsuzsanna, Fazekas István, Kádár Zsófia, Lakatos Bálint, Molnár Antal, Pálfly Géza és Sz. Simon Éva segítségét, tanácsait. 1233 SZÁZADOK 156. (2022) 6. SZÁM
