Századok – 2022
2022 / 5. szám - TERMÉSZET – TÁJ – TÖRTÉNET - F. Romhányi Beatrix: Plébániák és adóporták – a Magyar Királyság változásai a 13–14. század fordulóján
F. ROMHÁNYI BEATRIX középkori telekszámot. 1300 körül a telkek mérete a tartozékokkal együtt nagyjából 33,6 és 48 hektár között mozgott - az átlag 42-43 hektár körül lehetett -, az ország területének pedig mintegy 45-60%-a, vélhetően ténylegesen valamivel több mint a fele volt telki állományba sorolva, ennek a területnek azonban csak kisebb részét hasznosították szántóföldként. Összehasonlításul a mintegy 30%-kal nagyobb területű Francia Királyság népessége a 14. század elején a magyarországinak a 7-7,5-szerese volt, a paraszti háztartások száma megközelítette a 3 milliót.68 Ez azt jelenti, hogy az egy háztartásra jutó telek átlagos mérete a magyarországinak kb. egyharmada volt (gyakorlatilag megegyezett a Karoling-korival), és a telkek együttesen az ország területének mintegy háromnegyedét tették ki, miközben az élelmiszer-termeléssel közvetlenül nem foglalkozó népesség aránya már a 14. század elején jelentősen, akár három-négyszeresen is meghaladta a magyarországit. Nagyon hasonló volt a helyzet a cseh területeken is: a késő középkorban az ország népessége a magyarországinak nagyjából a fele volt, a terület viszont csak kb. az egynegyede, nem beszélve a korlátozottan művelésbe vonható hegyvidéki területek arányában mutatkozó különbségről. 68 Lot, E: L’État des paroisses i. m. 305-308. (Appendice 1). 69 Franciaországban a legjobban ismert 48 baillage és châtellenie közül 28 átlaga esik 80-120 háztartás közé (58%), 41 pedig 60 és 150 háztartás közé (85%). Az extrém magas adattal, több mint 1700 háztartás/plébániával szereplő Párizs városát nem számítva e fölött csak Saint Denis volt (180 háztartás/ plébánia). Átlagosan 45 és 60 közötti háztartás/plébánia mutatható ki négy területen (a Párizs melletti Châteaufort: 47,6; a normandiai Caen: 52,4; Philippe de Navarre (d ’Evreux) normandiai birtokai: 56,8; a Párizs melletti meaux-i châtellenie falvai: 57,2). Szélsőségesen alacsony átlagot csak a Pireneusok lábánál fekvő Bigorre-ban találunk (42 háztartás/plébánia), aminek oka azonban ismeretlen, talán a sajátos hegyvidéki, aprófalvas településhálózattal vagy a terület állattartó jellegével magyarázható, ami a 19. századig meghatározó volt a térségben. A Magyar Királyság területén hasonlóan kis lélekszámú plébániák nagyobb számban talán a zágrábi egyházmegye egyes területein, főleg a hegyvidéki, szintén alapvetően állattartó részeken feltételezhetők (a fizetett tized plébániára vetített átlaga alapján a bekcsényi, a dubicai, a goricai, a varasdi, illetve esetleg a gorai és a zagorjei főesperesség jöhet szóba). A fent említett franciaországi területeknek az összesített átlaga Párizs nélkül 99,6, Párizzsal 102 háztartás/plébánia. Az összeírásban szereplő összes területre 104,3 háztartás/plébániával számol a francia kutatás. Vö. Lot, E: L’Etat des paroisses i. m. A plébániahálózat felől nézve, a jobbágyportákról származó tized meghatározott része jelentette azt a jövedelmet, amely a falusi papság megélhetését biztosította. E réteg életszínvonala a jövedelme alapján ítélve nagyjából megegyezett a rájuk bízott hívek életszínvonalával. Egy plébániához átlagosan 100 telek tartozott, a többség esetében ez 80-120 telket jelenthetett. Az eltérések alsó korlátja a korabeli viszonyokat figyelembe véve 60 telek körül lehetett. A felső határ a falusi plébániák esetében a jelen ismereteink alapján nem határozható meg, de logikai alapon legalább 150-160, legfeljebb 200-210 telek körülire tehető (a korabeli Franciaországban ez a határ 180 háztartás körül látszik húzódni).69 E két rendszerrel, a jobbágy telkekkel és a rájuk épülő plébániahálózattal létrejött az az alapstruktúra, amely a Magyar Királyság képét a középkor következő évszázadaiban meghatározta. 939
