Századok – 2022
2022 / 5. szám - TERMÉSZET – TÁJ – TÖRTÉNET - F. Romhányi Beatrix: Plébániák és adóporták – a Magyar Királyság változásai a 13–14. század fordulóján
PLÉBÁNIÁK ÉS ADÓPORTÁK - A MAGYAR KIRÁLYSÁG VÁLTOZÁSAI A 13-14. SZÁZAD FORDULÓJÁN Ha nem az ország egészét nézzük, hanem az egyházmegyéket, akkor az látszik, hogy a pécsi és a veszprémi püspökség területén mindenképpen kisebb telkekkel kell számolni, és e két egyházmegye területén elképzelhető, hogy az egy plébániához tartozó telkek száma átlagosan valamivel 100 alatt volt. Még az sem kizárt, hogy e két egyházmegye egyes sűrűn lakott részein a szokásos hold mérete a 0,28 hektáros kis holdnál is kisebb volt, lényegében a római eredetű iugerummA egyezett. Kisebb telekméret lehetett inkább jellemző az egri püspökség területén, legalábbis annak nagyobb, nem alföldi részén is. Az összes többi egyházmegyében a legnagyobb telkekkel számolva is legfeljebb a terület kétharmadát tették ki az adóporták (a valóságban az arány inkább 50-60% körül lehetett). A rangsor alján a kalocsai, a Csanádi és a milkói püspökség található, ahol ez az arány 20-30% közé esik, valamint a váci egyházmegye, ahol alig haladja meg a 10%-ot. Ezeken a területeken elképzelhető, hogy a telkek egy plébániára jutó átlagos száma valamivel magasabb, és így a telki állományba vont terület aránya a 4. táblázatban láthatónál valamivel több volt. Az eltéréseket azonban korlátok közé szorította az, hogy a telek jövedelemtermelő képességében - figyelembe véve a különféle művelési ágak eltérő jövedelmezőségét is - nem lehettek óriási különbségek, más szóval a telek után fizetendő portális adó nem jelenthetett nagyon nagy különbségeket a háztartások adóterhében. Ennél kisebb, megyei szintű területi bontás esetén az adatokban már lényegesen nagyobb a hibalehetőség, de annyi még a megyék szintjén is látszik, hogy legnagyobb arányban Abaúj, Baranya és Sáros vármegye területe volt telkekre osztva, és nagy valószínűséggel 85-90% körüli a telki állomány Esztergom, Pilis, Pozsega, Somogy, Tolna és Zala vármegyékben is. A skála másik végén, 10% alatti vagy akörüli telki állománnyal Csongrád, Közép-Szolnok, Kraszna és Máramaros vármegyéket, valamint a Jászkunság és a Szörényi bánság területét találjuk. Árva és Fogaras megyéket ezúttal nem vettem figyelembe, mivel a pápai tizedjegyzék készülése idején szinte teljesen lakatlanok voltak, csupán néhány falu jelentette a teljes „településhálózatukat”, Árvában pedig még plébánia sem volt. Nagyjából ez lehetett az a kiinduló állapot, amely a későbbiekben folyamatos átalakuláson ment keresztül, és amelynek 15—16. századi, továbbra is változó állapotáról már az írott forrásokból is valamelyest képet kapunk. Összegzés A két, egymástól látszólag távoli rendszer, a plébániák és a jobbágy telkek valójában több ponton is összekapcsolódnak. Mindkettő kiépülése a 13. században zajlott, és a 14. század elejére már minden elemében rendelkezésre állt. Bár a Kárpát-medence egyes peremterületeinek betelepítése az Anjou-kor első évtizedeiben még nem zárult le, az adóporták száma a pápai tizedjegyzék készítésének idején már elérte a késő 938
