Századok – 2022
2022 / 5. szám - TERMÉSZET – TÁJ – TÖRTÉNET - Nógrády Árpád: Vázlat Sáros megye kialakulásáról és betelepüléséről a 14. század közepéig
VÁZLAT SÁROS MEGYE KIALAKULÁSÁRÓL ÉS BETELEPÜLÉSÉRŐL A 14. SZÁZAD KÖZEPÉIG számlált, a bevételt a portákra vetítve átlagosan 4,3 aranyforint éves földesúri jövedelem adódik, ami országos összehasonlításban a legmagasabbak között van.66 E kiemelkedő, közvetve a birtok lakóinak tehetős voltát mutató érték vélhetőleg arra vezethető vissza, hogy e nagy, népes falvak az Árpádok alatt a sárosi királyi magánuradalom kiemelt státuszú települései voltak, és I. Károlynak az oligarchák felett aratott győzelme után is királyi birtokok maradtak. 66 Vö. Nógrády Árpád: Seigneurial Dues and Taxation Principles in Late Medieval Hungary. In: The Economy of Medieval Hungary Eds. József Laszlovszky - Balázs Nagy - Péter Szabó - András Vadas. Leiden-Boston 2018. 268-274. - Az egy-egy jobbágyporta által átlagosan fizetett földesúri adó (pénzjáradék), természetesen, bizonyosan nem volt ennyi, mert az 507 aranyforintban a jobbágyoktól beszedett cenzus és taxa mellett a malomvámtól a sörfőzésből származó jövedelemig az összes földesúri haszonvételt összegezték. A jövedelem belső arányait nem ismerjük, ha az egy portára eső 4,3 forint éves földesúri jövedelemből a máshonnan ismert késő középkori adatokat figyelembe véve annak mintegy 30-40%-át levonjuk, még mindig kiemelkedően magas az átlagosan közel 3 aranyforint, az egy jobbágyporta által fizetett földesúri adó. 67 A korszakból zömmel helynévadatokkal rendelkezünk, s ezek csupán korlátozottan alkalmasak arra, hogy belőlük az etnikai viszonyokra következtetéseket vonjunk le. Azok a — mindenekelőtt Kniezsa István által összegzett - nyelvészeti ismérvek {Kniezsa István: Magyarország népei i. m.), amelyek alapján korábban egy-egy középkori megye vagy táj korai adatainak értékelése megtörtént, az újabb nyelvészeti eredmények tükrében ma már nem alkalmazhatóak, lásd Hoffmann István: Helynevek nyelvi elemzése. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 67.) Debrecen 1993. és Hoffmann István —Tóth Valéria: A nyelvi és az etnikai rekonstrukció kérdései all. századi Kárpát-medencében. Századok 150. (2016) 261-295. Sáros megye korai etnikai viszonyairól csekélyek az ismereteink, ám mindaz, ami a forrásokból leszűrhető, a megyét vegyes etnikumú területnek mutatja magyar, német és szláv lakossággal.67 A magyarság nagyobb létszámban a Tarca és a Szekcső völgyében települt meg, a földrajzi nevek tanúsága szerint elsősorban Sóvár vidékén, de telepeikkel a sánc mentén és a gyepűelvén is találkozunk. A birtokos nemesség döntő része eredetileg az Aba nemzetség egyes ágaihoz tartozó családokból került ki, így értelemszerűen magyar volt, az advénák között ugyanakkor felbukkannak lengyelek, mint IV. Béla Adam nevű vitéze, akinek fiát a környezete Lengyel Jakabnak hívta, vagy a Malcót elnyerő Korotnoki Lengyel Péter, és talán Belcella birtokosa, Richnói Jan is, illetve a Szepességből érkezett szászok, mint a Tarkőn, Tárcán és Berzevicén birtokos „Szepesi” Rikalf-fiak. Magyar lakossággal a falvakban és a városokban egyaránt találkozunk, számuk egyes helyeken korántsem lehetett jelentéktelen. A forrásokban legkorábban felbukkanó Sáros, Sóvár és Eperjes települések neve mellett erre mutat számos kisebb-nagyobb hely neve (Borsós/Salgó, Igrice, Lapos, Lapispatak, Ürkuta, Szépfa), a település elnevezésében felbukkanó Magyar-előtag (Magyarfalu, Magyarkapronca, Magyarraszlavica), egyes templomcímek (Szentistván, Szentlászló), illetve a határjárások egyértelműen magyar - azaz a szövegbe nem fordítás eredményeként bekerült - földrajzi nevei (Bikács 888
