Századok – 2022
2022 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Rupert Klieber (Hrsg.): Die Bischöfe der Donaumonarchie 1804 bis 1918. Ein amtsbiographisches Lexikon Band I. Die röm.-kath. Kirchenprovinzen Gran, Kalocsa, Erlau im Königreich Ungarn (Fejérdy András)
TÖRTÉNETI IRODALOM Ez annak ellenére problematikus, hogy egyházszervezeti szempontból az 1804-1918 közötti hosszú évszázad viszonylag „békésnek” tekinthető: az új egyházmegyék és egyháztartományok felállításának 18. század végi, 19. század eleji hulláma eddigre már jórészt lezárult. Az 1900- as állapotokból kiinduló statikus szerkezet miatt viszont csupán az egyháztartományok rövid történeti vázlatából derül ki, hogy a Zágrábi római katolikus, illetve a Gyulafehérvár-Fogarasi görögkatolikus egyháztartományok 1853. évi létrehozásáig az alájuk sorolt egyházmegyék az Esztergomi, illetve Kalocsa-Bácsi érseki tartomány szuffragán püspökségei voltak. Meglehet, valamennyi görög rítusú egyházmegye a negyedik kötetben kap majd helyet, ugyancsak kérdéses, vajon a vizsgált korszak jelentős részében vagy egészében a latin rítusú egyháztartományokba tartozó görögkatolikus egyházmegyék (például az 1816-ban alapított Eperjesi, vagy éppen az 1912-ben felállított Hajdúdorogi) - amelyek nem sorolhatók semelyik, a korszakban felállított görögkatolikus metropoliához - hova kerülnek a vállalkozásban? Nyilván lehet azzal érvelni, hogy a kézikönyv elsősorban a püspökök életpályáját kívánja bemutatni, mégis az egyháztartományok szerinti rendező elv miatt nem lesz egyszerű dolga az olvasónak, ha egyegy ilyen - a korszakban egyháztartományt váltó vagy latin egyháztartományba tartozó keleti rítusú - egyházmegye püspökét kívánja megtalálni. A köteten erősen érzékelhető, hogy a nagyszabású vállalkozás megvalósítása során a kutatásvezető a nemzeti érzékenységeket is törekedett figyelembe venni. Ennek - a papságnak a 19. századi nemzeti ébredésekben játszott szerepe miatt nyilvánvalóan meg nem kerülhető — kihívásnak Rupert Klieber oly módon kívánt megfelelni, hogy a korabeli Magyar Királyság két leginkább meghatározó római katolikus etnikai közösségének megfelelően két kutatócsoportot állított fel: egy magyart, Tusor Péter vezetésével és egy szlovákot, Emília Hrabovec irányítása alatt. Az egyes egyházmegyék és püspökök történetének megírását pedig döntően a mai országhatárokra tekintettel osztotta ki: a felvidéki egyházmegyék történeti vázlatát, illetve a felvidéki egyházmegyékben életútjukat befejező püspököket bemutató szócikkeket szlovák szerzők kapták, a többi fejezet magyar szerzőnek jutott. (Kizárólag a pályafutását a Magyar Királyságon kívül kezdő három püspök egyikének, Pyrker egri érseknek az életrajzát készítette osztrák szerző.) Ugyancsak a nemzeti érzékenységek és ellentétek feloldását célozta a személy és helynevek írásmódjának egységes rendszerezése. A keresztnevek mind német változatban szerepelnek (a kötet végén konkordancia jelzi a nemzeti nyelvi változatokat), a családneveknél a szócikk szerzője, illetve a nemzeti kutatócsoport vezetője döntött az elsődlegesen használt formáról, de a névvariánsokat is feltüntették. A helyneveket illetően ugyancsak két szempont érvényesült: a püspöki székek és fővárosok egységesen a korabeli német alakot, illetve amennyiben ilyen nincsen, az egykorú hivatalos formát követik. Kisebb települések nevénél szintén a német alakot használták, első említésnél azonban szerepel a mai elnevezésük és - amennyiben ettől eltér - a magyar változat is. Míg a személy- és helynevek írásmódjában kidolgozott kompromisszumos rendszer elfogadható - bár a magyar olvasó számára néha nehézkes -, a szerkesztői kiegyensúlyozó szándék kevésbé sikeres az egyházmegyetörténeti vázlatok, illetve az életrajzi szócikkek esetében, ahol adott esetben már jelenlegi történeti ismereteink meghamisítását súroló állítások is megmaradtak. Ilyen például a Nyitrai és Besztercebányai egyházmegyék történetének áttekintésekor a Nagymorva Birodalom egyházszervezetével való kontinuitás hangsúlyozása (61., 110.), vagy ugyancsak a Besztercebányai egyházmegye történetét bemutató fejezetben az az - önálló egyházmegye szlovák jellegét kidomborítani szándékozó - tévedés, miszerint az első püspök, Berchtold Ferenc vezette volna be a korábbi esztergomi rítus helyett a római liturgiát, holott arra már Pázmány Péter alatt sor került az egész királyságban. (61.) A püspökéletrajzok esetében sem igazán az a zavaró, hogy a szlovák szerzők ismételten kiemelik az adott személy szlovák identitását, vagy éppen szlovák nemzeti mozgalmat támogató tevékenységét. Sokkal inkább az, hogy olykor még két szlovák szerző állítása között is ellentmondásokra akadhatunk. A korszak utolsó besztercebányai 216
