Századok – 2022
2022 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bodovics Éva: Az 1878-as miskolci árvíz társadalom- és gazdaságtörténeti nézőpontból
KL 1878-AS MISKOLCI ÁRVÍZ TÁRSADALOM- ÉS GAZDASÁGTÖRTÉNETI NÉZŐPONTBÓL nyomtatott szöveghez kapcsolódóan jelentek meg, vagyis egyrészről a szövegek illusztrációiként értelmezhetők. Másrészről ugyanakkor önálló alkotások is, amelyek a szövegtől függetlenedve önmagukban is képesek betölteni narratív funkciót. Amikor verbális elbeszélésekről van szó, alapvetően epikai alkotásokra — mítoszokra, mesékre, novellákra, regényekre stb. — gondolunk, de a narratív funkció betöltésére ugyanúgy alkalmasak lehetnek a lírai és drámai műfajok is. Hogy ezek közül egy-egy korban melyek voltak a legjellemzőbbek, az nemcsak a kor embereinek preferenciáitól függött, hanem kapcsolatban volt némileg a katasztrófákról s közvetett módon a természetről vallott vélekedésekkel is. Továbbá, hogy az adott műfajon belül milyen elbeszélésmódot alkalmazott a szerző, abban személyes intenciói mellett szerepet játszott a hagyományoknak való megfelelés iránti vágya is. Mind a verbális, mind pedig a vizuális narratívák esetében előképnek tekinthetjük az 1838-as pest-budai árvízről készült elbeszéléseket. A pest-budai árvíz jelentős mennyiségű dokumentációt hagyott maga után: publicisztikai írások, naplóbejegyzések, visszaemlékezések, utalások novellákban és regényekben, grafikák, festmények, emlékalbumok stb., amelyek révén nemcsak az árvíz emléke élt tovább, hanem az elbeszélésmód is. Bár csak kevés utalás van rá, feltételezhetjük, hogy a miskolci és a szegedi árvíz elbeszélései akarva-akaratlanul is átemeltek néhányat a mintakép kifejezéstárából. Ugyanakkor például a miskolci és szegedi árvíz vizuális narratíváit a korstílusnak és a megjelenő új technikának (fotográfia) köszönhetően sajátos, egyéni nyelvezet jellemzi. A vizsgált árvizek idején ugyanis már javában érezhető volt mind az irodalmi, mind a képzőművészeti alkotásokon a romantika hatása, ami azonban a század második felében hangsúlyossá vált realizmussal összefonódva jelent meg (romantikus realizmus). Ennek szellemében a drámai, emócióktól fűtött, már-már fantasztikus írott és képi elbeszélések mellett tökéletesen megfértek (akár egyazon szövegen belül is) a dokumentarista hűségre törekvő, fotóval, a „valóság tökéletes másával” megörökített narratívák is. A miskolci és a szegedi árvíz narratíváinak elemzése révén, a két merőben eltérő árvíz elbeszéléseiben fellelhető hasonló elemek alapján felvázolható egy általános katasztrófakép, amely keretet adott valamennyi szerencsétlenség történetté formálásához. E visszatérő jellemvonások sorában elsőként említhetjük a rendkívüliség és váratlanság hangsúlyozását, annak ellenére, hogy Magyarországon az árvizek nem számítanak rendkívüli eseményeknek. A narratívák egyik funkciójának, az értelmezésnek, magyarázatkeresésnek az első lépcsőfoka ugyanis annak kijelentése, hogy ami történt, az átlagon felüli, rendkívüli, nem mindennapos jelenség, tehát viszonylag kevés tapasztalattal, információval rendelkezhetünk róla, emiatt nem lehet tudni, hogyan kell védekezni ellene. Ráadásul a rendkívüliség azt is jelenti, hogy olyan jelenséggel van dolgunk, amelynek ereje többszörösen 152
